eto

Lassan megszokottá válik, hogy egy-egy bajnoki forduló után valamely csapat összeállítást készít az általa lejátszott mérkőzésen elkövetett súlyos játékvezetői tévedésekből. A vasárnapi, Videoton–Győri ETO mérkőzés kapcsán a székesfehérváriak is így döntöttek. A hazai klub illetékesei csak a mérkőzés előtt bő egy órával tudták meg az ezüstrangadóra kijelölt játékvezető személyét. Aztán csak a szerencsén múlt – és nem a játékvezetőn –, hogy a mérkőzésen egy játékos sem szenvedett komoly sérülést. A fehérváriak véleménye szerint Andó-Szabó Sándor nem megfelelően védte a játékosok testi épségét, ezért a súlyos szabálytalanságokról egy videóösszeállítást készítettek.
2012. 05. 16. 11:01
A Videoton hazai pályán 2-1-es győzelmet aratott a Győri ETO FC felett az OTP Bank Liga 28. fordulójában. Az első felvonásban a hazaiak nyomasztó fölényben játszottak, számos nagy helyzetet kihagytak, de gól nem esett. A fordulás után gyors gólváltás zajlott, majd a ráadásban Sándor György szerezte meg a fehérváriak győztes találatát egy kiválóan eltalált távoli lövéssel. Ezzel a hatalmas góllal közel került a bajnoki ezüstéremhez a Videoton
2012. 05. 13. 19:59
Az NB II Nyugati-csoportjában a Gyirmót FC az ezüstéremre hajt, a Győri ETO FC II pedig a kiesés ellen küzd. A két együttes városi rangadóján mindez nem látszott, hiszen a magasabban rangsorolt hazaiak Tóth Norbert jóvoltából csak az utolsó pillanatban tudták megszerezni a három ponthoz szükséges győztes gólt. Az ETO második csapatának nem ez volt az első peches veresége, míg az évek óta élvonalbeli álmokat dédelgető Gyirmótnak mindenképpen javítania kellett a szigetszentmiklósi 5-2-es zakó után! Nagy nehezen sikerült... Az azonban továbbra is biztos, hogy Csank Jánosnak lesz dolga bőven a másodosztályú sztárcsapattal, ha a következő idényben tényleg fel akarnak jutni
2012. 05. 09. 21:11
Olvasói sztorik