EL

A magyar csapatoknak az elmúlt években voltak nagyobb égései is, mint most a Videotonnak.
2013. 07. 12. 11:08
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Rangadó.hu állandó szakértője, a magyar futball iszonyait és viszonyait egyaránt kiválóan ismerő Sport Zoltán minden alkalommal az előző nap általa legérdekesebbnek ítélt focihírét kommentálja. Íme, a csütörtöki nap híre, miszerint az előző idényben főtáblás Videoton a montenegrói Mladost Podgorica ellen már az első selejtezőkörben kiesett az Európa Ligából, illetve Csányi Sándor MLSZ-elnök azt mondta: „aki kiesik az első körben, az komoly kárt okoz a magyar labdarúgásnak...” Először is Csányi Sándor kijelentésével kezdeném. Véleményem szerint a Videoton az utóbbi években nem okozott komoly károkat, hiszen az Európa Liga csoportkörébe került, magyar bajnok volt, van akadémiája, fejlesztette a stadionját, stb. Persze, ha van egy oda-visszavágó, amikor el kell dönteni, ki jut tovább, akkor történnek érdekességek, gondoljunk csak az Újpest–Vaduz párharcra, amellyel kapcsolatban annak idején úgy fogalmaztunk, hogy az újpestieknek sikerült kiesniük. Pedig a Vaduz akkoriban sem volt egy világverő csapat: a traktoros leszállt a traktorról, és felszállt a repülőgépre, a hentes meg jószerével még gumicsizmában volt az első negyedórában... A montenegrói futball nem tartozik az európai középmezőnyhöz, még annak az aljára is nehezen fér oda, ezt csütörtök este láthattuk. A legnagyobb baj az, hogy a Videoton játéka már otthon is döcögött, ráadásul gólt kapott. Aztán a hazai mérkőzést nagy nehezen behúzta, de lehetett tudni, hogy a visszavágó sem lesz egyszerű. Montenegróban ötvenezer néző távollétében rendezték a meccset, de a hazaiak felpörögtek, és a maximumot próbálták hozni magukból. Beszélhetünk arról, hogy a 92 percben kapott tizenegyes-góllal esett ki a Videoton, de már addig is 3-1-re vezethetett volna a Mladost. Bár az MLSZ-elnök kijelentésével harcolnék, de biztosan nem tesz jót, hogy egy kirakatcsapatunk búcsúzott, és legközelebb kereken egy év múlva méretheti meg magát a nemzetközi mezőnyben. Elég nagy blama történt, amiről még sokáig fognak beszélni, de a fehérváriak felül fognak kerekedni ezen. Marad nekik a bajnokság, a Magyar Kupa és a Ligakupa, amelyekben biztosan ott lesznek az élmezőnyben, hiszen a keretük adott erre. Ami a kiesést illeti, ne keressünk magyarázatokat. Nagy hiba volt, de nálam az egér a károkozó, aki megrágja a vezetéket. Ami a károkozást illeti, emlékezzünk inkább egy közelmúltbeli hírre, miszerint három- és hatmilliárd forint közötti a magyar futball vesztesége. Nem védem a Videotont, mert ezt nem lehet megmagyarázni. A montenegrói csapat NB II-es színvonalat ütött meg, de a két mérkőzés alapján megérdemelten jutott tovább. Kérdéses, milyen volt a felkészülés, mert a fehérváriak játékosállománya, a képességei, a pénzügyi és szakmai háttere nagyságrendekkel jobb ennél a csapatánál.
2013. 07. 12. 09:05
Olvasói sztorik