edzőmeccs

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon Kedden délután Telkiben lépett pályára az NB II-es Soroksár csapata, amelynek ellenfele a skót élvonal kilencedik helyezettje volt. A két együttes ugyanott jár a felkészülésben, hiszen a skótoknál is augusztus 1-jén kezdődik a bajnokság. Az első félidő soroksári helyzettel kezdődött, majd a kezdeti megilletődöttség után a tizedik percben sikerült megszerezni a vezetést: Koós Gábor indította remekül Korozmánt, aki egy szép átvétel után elhúzta a kapus mellett a labdát, ő azonban buktatta. A büntetőt Huszák Tamás végezte el, és az elmozduló kapus mellett magabiztosan a háló közepébe emelt (1-0). Az irányítást a gól után sem engedte ki a kezéből a magyar csapat, amelynek több helyzetet is sikerült kidolgoznia, míg az ellenfél csak egy lesgólig jutott. A második félidőre már agresszívabb skót gárda futott ki, megnyomták a játékrész elejét, és büntetőből sikerült egyenlíteniük (1-1). Ezután kiegyenlített játék folyt a pályán, de támadásban már nem voltak annyira aktívak a dél-pestiek, mint az első félidőben. A hajrában a szerencse is velük volt, a vendégek kétszer is a kapufát találtak el. Újabb gól azonban már nem született, jó – sőt helyenként szemre is nagyon tetszetős – játékkal, nagyot küzdve bravúros döntetlent ért el a Ross County ellen a Soroksár – tudósított a klub honlapja.
2015. 07. 14. 20:25
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon Felkészülési mérkőzés FC Ajka – Videoton II 1-2 (0-2) Ajka: Czirjék (Jánosa) – Pál (Zsirai), Pákai (Besztercei), Császár, Zámbó – Horváth A., Kovács G. – Pavliczky (Nagy B.), Lattenstein, Major N. – Wittman (Sowunmi) Videoton II: Pajovics – Baksa, Dobsa, Gulyás, Király – Kiprich, Ács, Büki, Paudits – Havasi, Géresi. Csere: Zelizi, Babinyecz, Vanya, Babolek, Vallejos, Vincze, Valkovszki Gólszerzők: Major N., illetve Paudits, Gulyás
2015. 07. 14. 20:19
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon Weitner Ádám 26. percben lőtt góljával a licenchiány miatt az NB I-ből kizárt, és a harmadosztályba visszasorolt Győri ETO legyőzte a szlovákiai Velky Meder (Nagymegyer) együttesét a keddi edzőmeccsen – tudósít az onlajnok.com. A meccsen pályára lépett a Bangladesből hazatérő Demjén Gábor is. Győri ETO FC: Horváth D. – Köles, Nagy Á. (Kelemen, a szünetben), Kozma, Németh M. – Pongrácz (Dávid, 58.), Kerékgyártó (Demjén, a szünetben), Weitner (Lénárt, 58.), Illés (Vankó, a szünetben) – Mayer, Szabó B. (Németh L., a szünetbe). Edző: Németh Zoltán
2015. 07. 14. 20:12
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon Hétfő délután a másodosztály rajtjára készülő Mezőkövesd-Zsóry FC az orosz Amkar Perm ellen játszott felkészülési mérkőzést Ausztriában. Kemény meccset játszottak egymással a felek. A magyar csapat kissé foghíjas kerettel lépett pályára, hiszen többen is megbetegedtek a hétvégén. Az orosz első osztályú gárda volt aktívabb, ennek köszönhetően az első félidőben vezetést is szereztek Szergej Balanovics révén – derül ki a mezőkövesdi klubhonlap tudósításából. A második félidőben az oroszok szinte teljesen megújult szerkezettel álltak fel. A magyar együttes mindent megtett az egyenlítés érdekében, Máté János révén sikerrel (1-1). A folytatásban Máté két, Harsányi pedig egy százszázalékos helyzetet is elhibázott. Az ellenfél ugyan betalált, ezt azonban a játékvezető érvénytelenítette – nem úgy a 81. percben, amikor Salugin eldöntötte a mérkőzést (2-1). A mérkőzés képgalériája ide kattintva megtekinthető
2015. 07. 13. 20:10
Olvasói sztorik