eb

A pótselejtezők után eldőlt, hogy melyik 24 ország válogatottja képviselteti magát a jövő nyári, franciaországi Európa-bajnokságon. Norvégia kiejtésével Magyarország 44 év után kvalifikálta magát a kontinensviadalra, és több ezer magyar szerint akár meg is nyerhetjük az Eb-t. Az Eurosport brit honlapja ugyanis szavazást indított, az olvasók a végső győztesre voksolhatnak, és Magyarország toronymagasan áll az élen. A mieinkre már több, mint 31 ezren szavaztak, míg a második lengyelekre 7 ezren. Az olvasók körében Németország, a házigazda Franciaország és Belgium népszerű még, de egyértelműen kijelenthetjük, hogy az ilyen, és ehhez hasonló trollkodásban mi magyarok vagyunk a legjobbak.
2015. 11. 22. 10:09
A magyar válogatott játékosai alig pár nappal a vasárnapi kijutást követően máris kipróbálhatták a 2016-os, franciaországi Európa-bajnokság hivatalos labdáját, a Beau Jeu-t (Szép Játék). Az adidas MTI-hez eljuttatott szerdai közleményéből kiderült, hogy a résztvevő válogatottak november végéig megkapják az Eb-labdákat, így a játékosoknak hat hónapjuk lesz arra, hogy ismerkedjenek velük. A magyar válogatott tagjaival az adidas már most megismertette az új modellt. – Ami a 2016-os Európa bajnokság hivatalos labdáját illeti, kapusként a legfontosabb, hogy minél kiszámíthatóbb legyen, ne szitáljon a levegőben. Az első tapasztalatok szerint ez a labda kezelhető és stabil, de alapvetően nagyon gyors. Öröm lesz vele, ennyi idő után nagy tornán játszani. Nagyon várom! – számolt be első benyomásairól Bogdán Ádám, a nemzeti együttes Liverpoolban futballozó hálóőre. Lovrencsics Gergő szerint megfelelő a súlya a labdának, így gyorsat és erőset lehet vele lőni, kinézete pedig visszafogott, letisztult, ami nagyon tetszik neki. – Remélem, hozzásegít minket minél több magyar gólhoz Franciaországban – mondta a Lech Poznan támadója. A gyártó adidas 18 hónapon keresztül tervezte a november 12-én bemutatott Beau Jeu-t. A szakemberek megtartották a 2014-es világbajnokságon használt Brazuca legjobb tulajdonságait, de fejlesztettek a tapadásán és a repülés közbeni láthatóságán. A két modell egyébként ugyanolyan formájú panelekből áll össze, mivel a 2014-es innováció nagyon népszerűvé vált a játékosok körében. A dizájnban, ahogy a korábbi években, ezúttal is a rendező ország színei a meghatározóak. A magyar válogatott 44 év után szerepelhet ismét a kontinensviadalon.
2015. 11. 18. 12:56
December 14-étől vásárolhatnak jegyet a magyar szurkolók a jövő nyári Európa-bajnokságra – derül ki az UEFA honlapjának tájékoztatásából. A vásárláshoz magyarországi lakcím vagy magyar állampolgárság szükséges. Mint ismert, a sorsolást december 12-én bonyolítják le, rá két napra lehet regisztrálni a saját válogatott mérkőzéseire. A regisztrációs időszak 2015 decembere és 2016 januárja között kerül lebonyolításra, ezt követően februárban jelez vissza a nemzetközi szövetség a jegyekkel kapcsolatban. Nincs sorrendiség, azaz a december 14-én regisztráló szurkolóknak ugyanannyi esélyük van jegyet kapni válogatottjuk meccsére, mint a januárban regisztrálóknak. A vásárlói oldal adataiból kiderül, a mérkőzésekre négy kategóriában határozták meg a jegyárakat. A nyitómeccsre 75 és 595 euró között mozognak a jegyárak, a többi csoportmeccsre 25-től 145 euróig terjedően vannak beárazva a belépők. A negyeddöntőkre 45–195, az elődöntőkre 65–495, a döntőre pedig 85–895 euró között válthatók belépők. A gazdára nem talált, vagy át nem vett belépőket márciustól értékesíti az UEFA, az eredeti áron.
2015. 11. 18. 12:03
Olvasói sztorik