dvtk

Fokozott figyelemmel készül a rendőrség a vasárnap 17.30-kor kezdődő DVTK II – Nyíregyháza Spartacus NB III-as mérkőzésre – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-nek. Janasóczki Attila kifejtette: a meccset a miskolci DVTK Stadionban rendezik. A rendbontások megelőzése, a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében a miskolci rendőrkapitányság vezetője, Bogyay Ferenc rendelte el az ellenőrzést. A szóvivő kitért arra is, hogy Miskolcot három irányból célszerű megközelíteni majd, délről az M30-as autópályán, a 37-es főúton, és a 3-as főúton Nyékládháza felől. Mint mondta, a vendégszurkolókat az M30-as déli lehajtója előtti útszakaszra várják, ahol összegyűjtik és konvojba rendezik az érkező buszokat és személygépkocsikat, majd intézkednek a DVTK Stadionhoz történő kísérésükről. A helyszínen külön parkolót biztosítanak a vendégszurkolók gépjárműveinek. A pirotechnikai eszközök használata, illetve birtoklása is szabálysértés, azok megtalálása esetén szabálysértési eljárást kezdeményeznek – hívta fel a szurkolók figyelmét Janasóczki Attila.
2016. 05. 14. 09:34
Péntek este a Bp. Honvéd edzőmeccset játszott a Diósgyőrrel a Bozsik-stadionban. A kispestiektől Kemenes, Youla és Ingjatovics is ezzel a találkozóval búcsúzott – közülük végül Ignjatovics nem tudta vállalni a játékot. Ikenne-King majd Eppel lövése jelentette az első komolyabb veszélyt – utóbbinál Antal Botond védett. Novothny lövése a kapu fölött hagyta el a játékteret, majd Eppel ziccerénél ismét Antal mutatott be bravúrt. A harmincadik percben taps kísérte le a pályáról a két távozót – Kemenest és Youlát is ekkor cserélte le Marco Rossi. A félidő hajrájába érve Botka lövését Antal védte, majd Novothny csúsztatása ment nem sokkal mellé. Az 51. percben szerzett vezetést a Honvéd: Prosser Dániel lőtte ki a bal alsó sarkot – derül ki a DVTK Twitter-oldalának beszámolójából. Több helyzet is adódott a folytatásban is, ezeknek egyikéből a Diósgyőr szerzett gólt: a 67. percben Georges Griffiths csúsztatta a hálóba Okuka beadását (1-1). Támadásban maradt a vendég csapat, de vagy nem találtak kaput a támadók, vagy Horváth védett. A hazaiak is győzelemre játszottak, és a 84. percben meg is szerezték a vezetést: egy gyors támadás végén Prosser szerzett gólt (2-1). Úgy tűnt, döntetlennel végződik a találkozó, ugyanis a 87. percben Eperjesi passzát Bognár István váltotta gólra (2-2), azonban a 89. percben erre is volt válasza a Honvédnak: Nagy Gergő állította be a 3-2-es végeredményt.
2016. 05. 06. 18:52
Olvasói sztorik