NB I

Barczi Dávid a Videotonhoz igazolt

Két évre írt alá a DVTK-tól távozó játékos.

Pénteken aláírta a 2017–2018-as szezon végéig érvényes szerződését a Videoton FC-hez Barczi Dávid. A korábban a magyar U21-es válogatottban is szereplő középpályás 1989. február 1-jén Siófokon született, az NB I-ben a 2009–2010-es szezonban debütált az Újpest színeiben. A negyedik kerületben 2012 teléig 45 bajnokin öt gólt szerzett, majd egy féléves belgiumi kitérőt követően Diósgyőrbe igazolt, ahol az elmúlt három évben 76 meccsen hat gólt szerzett az OTP Bank Ligában, és tagja volt a DVTK Ligakupa-győztes, Magyar Kupa-döntős csapatának is.

A 27 éves labdarúgó a mögöttünk hagyott szezonban mindössze egy bajnokit hagyott ki, akkor öt sárga lap miatt nem számíthatott rá a diósgyőri szakmai stáb – írja a Vidi.hu portál.

– Nagyon vonzó volt számomra, hogy olyan klubhoz igazolhatok, amely komoly célokért szeretne küzdeni, mint az Európa Liga csoportköre, vagy a bajnoki cím. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nagy harcok lesznek a csapatba kerülését – ezt Kovács Zoltán korrekt módon el is mondta a beszélgetéseink elején. Úgy gondolom, hogy egy ilyen célokra hajtó csapatnál ez a normális, hogy bő a keret és nagy a verseny a kezdő helyekért. Kellő önbizalmat adhat nekem most az, hogy a Vidinél folytathatom a pályafutásomat, nagy lépés lehet ez számomra. Maximális koncentrációval kezdem meg a felkészülést a jövő héten, szeretném már az elején bizonyítani Henning Bergnek és a stábnak, hogy hasznára tudok lenni a Vidinek a jövőben“ – mondta a két évre szóló szerződésének aláírását követően a csapat első „nyári“ igazolása, Barczi Dávid.

– Nagyon kreatív, jól cselező és a csapattársakat gólpasszokkal kiszolgáló játékossal bővült a keretünk Barczi Dávid személyében. Játszott már olyan klubnál, ahol minden mérkőzésen elvárás volt a győzelem, majd játszott olyan együttesben is, ahol két kupadöntőn szerepelt és egyet meg is nyert – tehát több alkalommal bizonyította, hogy képes nagy nyomás alatt is jó teljesítményt nyújtani. Most eljött az alkalom a pályafutásában, amikor egy olyan csapatban bizonyíthatja tehetséget, amely minden sorozatban a csúcsra tör. Amennyiben képességei száz százalékát nyújtja majd, hosszú távon is a Vidi erőssége lehet“ – jellemezte a 27 éves középpályást a Videoton-sportigazgató Kovács Zoltán.

Barczi hétfőn csatlakozik a csapathoz.

Olvasói sztorik