NB I

Egervári panasza: kiürült a középpálya, hat kulcsfigura kellene

Nehéz helyzetbe került a Diósgyőr vezetőedzője.

Kapcsolódó cikkek

A DVTK 2016–2017-es nyitánya előtt Egervári Sándorral, a csapat vezető­edzőjével beszélgetett a boon.hu. A vezetőedző elöljáróban úgy fogalmazott: nagy várakozással tekint a munka elé, a nyári Eb miatt korábban befejeződött bajnoki idényt követő háromhetes szünet után, amely elmondása szerint nem csak pihenéssel telt, hiszen sokat telefonált, beszélt játékosokkal, igyekezett meg­győzni többeket, hogy a DVTK-ban folytassák pályafutásukat.

Azt is elmondta a szakvezető, hogy bár szakmailag indokolt lenne, hogy a felkészülés kezdetére a keret 90–95 százaléka meglegyen, de mivel a legtöbb labdarúgót évekig vagy a hónap végéig szerződés köt klubjához, nehéz elérni, hogy már most véglegeshez közeliek legyenek a csapat keretei.

A vezetőedző kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy három kéthetes ciklusra osztotta fel a felkészülést, és hogy a június 20-án kezdődő edzőtáborban már több új játékosa is lesz a csapatnak.

– A kőművesnek is szüksége van téglára, mert lehet hozzáértése, de tégla nélkül nem lehet építkezni – jelentette ki Egervári.

A DVTK szakvezetője néhány játékos jövőjével kapcsolatban is nyilatkozott. A lejáró szerződésű Novothnyről szólva úgy fogalmazott, hogy szerették volna itt tartani, az élő kontraktussal rendelkező Griffiths-ről viszont azt mondta, hogy nem marasztalná. Azt, hogy James Manjrekar elköszöntének ismeretében hány kulcsfigurát kell igazolnia a DVTK-nak, Egervári Sándor ezt válaszolta:

– Hatot. Kiürült a középpálya, Egerszegi, Koman szerződése lejáróban van, Eleknek is lehet az Eb után kérője, Jame­s és Barczi pedig eligazolt. Előfordulhat, hogy távozásuk miatt más játékot kell begyakorolni, ha a kulcsjátékosok nem maradnak és időigényes.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik