dpase

Artner Tamás, a Dunaújváros PASE vezetőedzője értékelte a csapat eddigi szereplését. Az NB I-től tavaly búcsúzó együttes nem kezdett jól, három meccs után három ponttal áll a tabellán. Erre is rákérdezett a dunaujvaros.com riportere. – Nem számolgattam, hogy milyen jelentős hátrányban vagyunk. Reálisan felvázoltam a vezetőség irányába a jelenlegi helyzetünket, s mondtam, hogy ebből megpróbáljuk kihozni a maximumot. Ez a mostani keret azonban nem alkalmas arra, hogy az NB I-be lépjen, nyilván mindent meg fogunk ezért tenni, de becsapnék mindenkit, s azért nem is tudnám vállalni a felelősséget. Jelen helyzetben a mi edzésmunkánkat azok a játékosok bírják, akik már eddig is itt voltak. Három játékosra még biztosan szükségünk lenne, mert hiába dolgozik a csapat becsülettel, sajnos megvannak azok a hiányosságaink is, amik miatt nem tudunk előrébb lépni, s ezt sajnos rendkívül nehéz orvosolni – adott helyzetjelentést a csapat jelenlegi állapotáról a DPASE szakvezetője.
2015. 08. 20. 10:50
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon Újabb támadó érkezését jelentette be a másodosztályú Dunaújváros: a klub a ZTE-től távozó Murai Márkkal kötött szerződést. A Ferencvárosban nevelkedett Murai 2013-ban a fővárosi klub utánpótlásából szerződött Kaposvárra, ahol az NB I-ben 12 meccsen kapott lehetőséget. Mindeközben behívót kapott az U17-es válogatottba is, amelyben többek között Zsótér Donát csapattársa volt. A 187 cm magas, 1996-os születésű csatár rendkívüli labdabiztossága és igen gyors fordulékonysága miatt több csapat, így az Újpest figyelmét is felkeltette, de azért, hogy minél több játéklehetőséghez juthasson, a Dunaújvárost választotta – számolt be a klub honlapja.
2015. 08. 11. 15:48
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon Több játékos érkezését jelentette be a Dunaújváros PASE. Havasi Dániel a Videotontól került a klubhoz kölcsönbe, Tóth Csaba a Vasastól írt alá, Fejős Áron a Kaposvárt hagyta ott a másodosztályú együttes kedvéért, míg Burucz Barna féléves csákvári kitérő után tért vissza. Mind a négy érkező pályára lépett a szombati, FTC II. elleni felkészülési mérkőzésen, s mellettük helyet kapott a dunaújvárosi keretben a pénteken a Honvéddal szerződést bontó Czár Richárd is. A sérültek állapota folyamatosan javul, de Csehi Tamás, Eppel Márton, Egejuru Godslove, Sóron Tibor és Hajdók Gábor most sem léphettek pályára. Ők jelenleg az állapotuknak megfelelő személyre szabott edzésmunkát végeznek – számolt be a klub honlapja.
2015. 07. 25. 12:34
Olvasói sztorik