dla

Egy hónap múlva indul Milánóba a Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) csapata, amely a 32 országot felvonultató tornán vesz részt, találkozik Franz Beckenbauerrel és a helyszínen szurkolhatja végig a Bajnokok Ligája döntőjét. A Gazprom Foci a barátságért programjának keddi debreceni nyilvános edzésén – amelyen részt vett Papp László, a város polgármestere is – a fiatalok a program nemzetközi jelképét, a barátságkarkötőt is átadták egymásnak és a jelenlévő támogatóknak, köztük Bódi Ádámnak, a program hazai nagykövetének, Herczeg Andrásnak, a Debreceni Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatójának és Vojtekovszki Csabának, a támogató MLSZ utánpótlásprogram-vezetőjének. – Büszkék vagyunk a debreceni gyerekekre, hogy eredményükkel kivívták, hogy eljussanak egy ilyen volumenű eseményre – mondta Herczeg András. – Hatalmas élményt jelent majd ez nekik, emellett pedig kapcsolatokra tehetnek szert és megismerkedhetnek más futballkultúrával rendelkező országok játékosaival, amiből akár a későbbi karrierjük során is profitálhatnak. A debreceniek a tavalyi korosztályos bajnokság megnyerésével érték el, hogy képviselhetik Magyarországot a nemzetközi fórumon és focibajnokságon. A Foci a barátságért program célja egyrészt, hogy elősegítse a fiatalok sportolását, így népszerűsítve az egészséges életmódot, másrészt pedig a résztvevőkön keresztül, különböző országok gyermekeit összehozva hangsúlyozza egymás kölcsönös tiszteletét és a nemzetközi barátságok, a tolerancia és az egyenlőség fontosságát. A DLA csapata május 26-án indul Milánóba és május 29-ig utazik haza.
2016. 04. 26. 16:34
Olvasói sztorik