Crystal Palace

A Crystal Palace-ban folytatja pályafutását Emmanuel Adebayor, a togóiak 31 éves csatára. A londoni klub keddi bejelentése szerint az afrikai játékos szerződése a mostani idény végéig szól. Ezt megelőzően a Tottenham Hotspur együttesét erősítette, ahol kegyvesztetté vált. Szeptemberben felbontották a megállapodását, de a fizetését - az angol sajtó értesülései szerint heti 100 ezer fontot (41 millió forint) - továbbra is folyósítaniuk kellett. Mivel klubnélkülinek számított, a Crystal Palace ingyen igazolta le. Új csapata jól kezdte a bajnokságot, majd fokozatosan visszaesett a teljesítménye, és a 11. helyre csúszott vissza a tabellán. Alan Pardew vezetőedző szerint mindez a sérülések, formahanyatlás és a gyenge támadójáték számlájára írható. Adebayor korábban az Arsenal, a Manchester City, a Real Madrid és a Monaco csapatában is megfordult. A Premier League-ben eddig 230 meccsen 96 gólt szerzett, nyolccal kevesebbet, mint a liga történetének legeredményesebb afrikai labdarúgója, az elefántcsontparti Didier Drogba.
2016. 01. 26. 23:24
Az angol Crystal Palace játékosa, Martin Kelly is testközelből élhette át a párizsi szörnyűségeket péntek este. Mint ismert, a francia fővárosban az Iszlám Állam terroristái hajtottak végre szervezett robbantásokat, illetve fegyveres támadásokat, melyben több mint száz ember veszítette életét. Az angol együttes védője is a helyszínen volt, barátnőjével töltötte a hétvégét a francia fővárosban. A klub délelőtt megerősítette, a játékos jól van. Azóta olyan képek is elterjedtek a neten, melyen az angol játékos a mentők, tűzoltók munkáját segíti, de a délután folyamán ezeket az értesüléseket cáfolták, a képről maga Kelly mondta el, hogy nem ő szerepel rajta. Martin Kelly has confirmed to me that this is NOT him. #cpfc #lfc pic.twitter.com/VPYkH2oETY— Jonathon Rogers (@JonnyRogers9) 2015. november 14.
2015. 11. 14. 19:23
Olvasói sztorik