Nemzetközi foci

Kiénekelte a Palace szájából a sajtot a United

Fájó vereség a londoniak számára az FA Kupa-döntőn.

Messze szezonjuk legfontosabb mérkőzését játszották a Manchester United és a Crystal Palace csapatai szombat este az FA Kupa döntőjében. Bár Luis van Gaalon vélhetőleg már a trófea elhódítása sem segített volna, a Vörös Ördögök szurkolóinak némi vigaszként szolgálhatott. A Crystal Palace 1990-ben épp a United elleni megismételt meccsen bukta el története egyetlen fináléját, riválisuk 18 döntőjéből 11-et megnyert a meccset megelőzően, ennél csak az Arsenal volt sikeresebb.

A Manchester United így állt fel: De Gea – Valencia, Smalling, Blind, Rojo – Carrick – Fellaini, Mata, Rooney, Martial – Rashford.

A Crystal Palace kezdője: Hennessey – Ward, Dann, Delaney, Souaré – Zaha, Cabaye, McArthur, Jedinak, Bolasie – Wickham.

Az első félidőben egyértelműen a Memphis Depayt a menedzser döntéséből nélkülöző Manchester United dominált, Mata helyzetét szépen védte Hennessey, de gólig nem jutottak a Vörös Ördögök.

Az 53. percben Fellaini rúgott felső lécet Rashford passza után. Hét perccel később Martial is a kapufát találta el, majd Rojot kellett lecserélni Delaney kőkemény faultja után. Darmian állt be. Alig telt el pár perc és Rashfordot is kíméletlen belépő után kellett ápolni, majd leváltani – Ashley Young érkezett.

A semmiből érkezett a Crystal Palace gólja: a Cabaye helyére nem sokkal korábban beálló Puncheon a 78. percben egy rögzített szituációt követően visszaívelt labdát vehetett át (Martial bennragadt), majd a lest nagyban mutogató, így a pozíciót fel nem vevő de Gea mellett éles szögből erővel a rövidbe zúdította a labdát (1-0).

https://www.youtube.com/watch?v=rdN_WWe2nCo

Nem sokáig örülhettek a londoniak: két perccel később Rooney vezette keresztbe a védelem előtt, majd váratlanul középre emelt. Fellaini mellel megpróbálta levenni, ami így éppen Mata elé került, ő pedig 7 méterről telibe lőtte a gólvonalon álló védőt. A United-játékos szerencséjére azonban a hátvéd lábain éppen úgy pattant meg a labda, hogy az a kapuba csorgott (1-1).

Mivel a rendes játékidő nem hozott több gólt, következhetett a ráadás. Ez már teljesen kiegyenlített játékot hozott, mígnem Smallingot a második sárga lapja után az öltözőbe küldte Mark Clattenburg. A 110. percben aztán robbant a bomba: egy beadás után a védők röviden tisztáztak, éppen a tizenhatos vonalán ólálkodó Lingard elé, aki a felé hulló labdát rüszttel, erőből, kíméletlenül a bal felsőbe vágta (1-2).

Az egyre fáradó kiscsapat ezt követően már a parádésan játszó korábbi United-játékos, Zaha teljesítménye ellenére sem tudott váltani, így a Vörös Ördögök 12. alkalommal hódították el az FA Kupát, utolérve a legsikeresebb Arsenalt.

Olvasói sztorik