cegléd

Tovább erősödött a Ceglédi VSE a téli átigazolási szezon során – írja a másodosztályú klub honlapja. A CVSE színeiben folytatja ugyanis Tihanyi Olivér és Karacs Péter. Mindketten a bajnoki rivális Kisvárda Master Good csapatától érkeznek – Karacs kölcsönbe került a csapathoz, míg Tihanyi esetében éppen, hogy felbontásra került a kisvárdai kölcsönszerződése.
2017. 01. 19. 22:14
Az NB II-es Ceglédi VSE a harmadosztályú Dabas ellen játszotta le első felkészülési mérkőzését péntek délelőtt. Az első játékrészben Szalkai szabadrúgását Csordás fejelte a kapuba a 44. percben, így egygólos ceglédi előnnyel ért véget a félidő - számolt be a találkozóról a Cegléd Facebook-oldala. A helyzet pedig nem változott a második játékrészben sem, mint később kiderült, Csordás gólja egyben a győztes találatot is jelentette.
2017. 01. 14. 13:33
A húsz forduló után az NB II utolsó előtti, tizenkilencedik helyén álló Ceglédi VSE kinevezte új vezetőedzőjét Nagy Mihály személyében - olvasható a hivatalos klubhonlapon. Nagy Mihály 1961–ben (55 éves) született Mezőtúron. Játékosként a másodosztályban a Mezőtúri Honvéd, az Ajka, a Szarvas csapataiban, míg az első osztályban a Haladás és a Siófok együtteseiben játszott, majd 1994-ben visszavonult. Edzőként minden fontos diplomával, minősítéssel rendelkezik. A TF-en szakedzői minősítést, majd sikeres „Pro” és „A” Youth diplomát szerzett. Edzői karrierje ennek megfelelően szépen alakult. A Haladásnál kezdte el edzői munkáját az utánpótlás képzésben, majd ugyan itt szakosztály-igazgató lett. Vezetőedzőként dolgozott a Haladás, a Zalaegerszeg és a Lombard-Pápa csapatánál is, ahol Tóth Bálintot váltotta 2014-ben az NB I-es csapat kispadján. Edzői pályafutása során szép eredményeket is fel tud mutatni új vezetőedzőnk. 2002-ben Magyar Kupa döntőben szerepelt a Haladás csapatával, illetve Joan Carillo másodedzőjeként bajnok lett a Videoton csapatával. Több nagy múltú klubnál számítottak rá vezetőként is, a Haladásnál szakmai igazgató, Zalaegerszegen utánpótlás igazgató, Pápán utánpótlás igazgató, majd a Videoton Utánpótlásképző Központ sportigazgatója volt. Csapatunkhoz az NB II-ben jelenleg 6. helyen szereplő Mosonmagyaróvártól érkezett, ahol a szakmai igazgató pozíciót töltötte be. - írja a cegledifoci.hu
2017. 01. 06. 18:26
Olvasói sztorik