NB II

A Videoton bajnokcsapatának másodedzője került az NB II kiesőjelöltjének élére

A húsz forduló után az NB II utolsó előtti, tizenkilencedik helyén álló Ceglédi VSE kinevezte új vezetőedzőjét Nagy Mihály személyében – olvasható a hivatalos klubhonlapon.

Nagy Mihály 1961–ben (55 éves) született Mezőtúron. Játékosként a másodosztályban a Mezőtúri Honvéd, az Ajka, a Szarvas csapataiban, míg az első osztályban a Haladás és a Siófok együtteseiben játszott, majd 1994-ben visszavonult.

Edzőként minden fontos diplomával, minősítéssel rendelkezik. A TF-en szakedzői minősítést, majd sikeres „Pro” és „A” Youth diplomát szerzett. Edzői karrierje ennek megfelelően szépen alakult.

A Haladásnál kezdte el edzői munkáját az utánpótlás képzésben, majd ugyan itt szakosztály-igazgató lett. Vezetőedzőként dolgozott a Haladás, a Zalaegerszeg és a Lombard-Pápa csapatánál is, ahol Tóth Bálintot váltotta 2014-ben az NB I-es csapat kispadján.

Edzői pályafutása során szép eredményeket is fel tud mutatni új vezetőedzőnk. 2002-ben Magyar Kupa döntőben szerepelt a Haladás csapatával, illetve Joan Carillo másodedzőjeként bajnok lett a Videoton csapatával.

Több nagy múltú klubnál számítottak rá vezetőként is, a Haladásnál szakmai igazgató, Zalaegerszegen utánpótlás igazgató, Pápán utánpótlás igazgató, majd a Videoton Utánpótlásképző Központ sportigazgatója volt.

Csapatunkhoz az NB II-ben jelenleg 6. helyen szereplő Mosonmagyaróvártól érkezett, ahol a szakmai igazgató pozíciót töltötte be. – írja a cegledifoci.hu

Olvasói sztorik