NB II

NB II: kilátástalan játék és cserbenhagyás Cegléden

A fentiek ellenére a CVSE elnöke hosszú távon is számolt volna a távozó Nagy Mihállyal.

Kedden a Rangadó.hu számolt be róla elsőként, hogy lemondott a másodosztályú Cegléd vezetőedzői posztjáról Nagy Mihály. Cikkünkben megszólalt a tréner, illetve idéztük a klub közleményét is, ám az ügy ezzel nem ért véget, mert a cegledisport.hu oldalon Horváth József klubelnök is. megszólalt.

Közölte, hogy kilátástalannak ítélte a csapat játékát a tavaszi eddigi részében, és Nagy Mihály cserbenhagyta a klubot, mindezek ellenére azonban hosszú távon számoltak volna vele.

„Hidegzuhanyként ért minket Misi lemondása, aminek a valós okát nem tudom. Megbeszélésre invitáltuk a szakmai stábot és néhány játékost. Tény, hogy egy kommunikációs hiba történt a részünkről, nem tőlünk, hanem egy játékostól tudta meg a megbeszélés tényét, de nem akartuk őt megkerülni. Annak ellenére, hogy csak ötven százalékos volt a mutatója a csapat kispadján, ráadásul a játékot kilátástalannak ítéltem, bíztam benne. Amennyiben kiharcoltuk volna a bennmaradást, szakmai igazgatóként hosszú távon is számoltunk volna vele. Sajnos ő cserbenhagyta a klubot, a madarak azt csiripelik, hogy egy vetélytárs miatt. Legyünk őszinték, a magyar edzők nem szoktak csak ilyen könnyen felállni, még akkor is kapaszkodnak a kispadba, amikor már rég nem kellene” – fogalmazott Horváth József.

Olvasói sztorik