NB I

MK: Ugrai góljával kiszenvedte a sikert a DVTK

A diósgyőriek mellet a szolnokiak is idegenben tettek szert előnyre.

Kapcsolódó cikkek

Magyar Kupa nyolcaddöntő, első mérkőzés

Ceglédi VSE – DVTK 0-1 (0-1)
Albertirsa
DVTK: Antal – Eperjesi, Lipták, Jagodinskis, Nemes – Busai, Elek – Vela (Makrai, 79.), Nono (Dausvili, 67.), Ugrai (Fülöp, 67.) – Szarka. Vezetőedző: Horváth Ferenc.
Cegléd: Mursits – Farkas, Tihanyi (Peres, 58.), Albert, Tóth, Fürjes, Preklet, Frőchlich (Asztalos, 64.), Karacs (Szabó V., 64.), Takács, Nagy. Vezetőedző: Nagy Mihály.
Gólszerzők: Ugrai (26.)

Két mérkőzést keddre halasztották a Magyar Kupa 9. fordulójából, így az élvonalbeli DVTK az NB II-es Cegléd vendégeként Albertirsán lépett pályára, míg a szentlőrinciek (NB III) a másodosztályú Szolnokkal meccseltek.

A diósgyőriek nagyon aktívan kezdték a mérkőzést, sorra vezették támadásaikat, mely végül a 26. percben már gólban is megmutatkozott. Nono bal oldali oldalszabadrúgását követően már-már úgy tűnt, hogy felszabadítanak a ceglédi védők, de Ugrai Roland tizenegy méterről laposan a bal alsó sarokba lőtt, 0-1 – derült ki a DVTK honlapjának tudósításából. A szünetig az eredmény már nem változott, így előnyben a vendégek vonulhattak pihenőre.

A második félidőben is többet támadott a DVTK, ám újabb gól a lefújásig már nem született, Horváth Ferenc csapata egygólos előny birtokában várja a visszavágót.


A nap másik mérkőzésen, a Szentlőrinc SE – Szolnoki MÁV FC összecsapáson a 63. percben tört meg a gólcsend, a vezetést pedig a szolnokiak szerezték meg, majd a 79. percben már két gól volt a baranyaiak hátránya, így alakult ki a 2-0-s végeredmény. A gólszerzők közé Olasz és Tóth L. iratkoztak fel.

Szentlőrinc SE – Szolnoki MÁV FC 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Olasz (63.), Tóth L. (79.)
Olvasói sztorik