cas

Igazáért küzd az Atlético, mégsem igazol télen

Blatter augusztus végén áll bíróság elé

FIFA: pénteken hirdet ítéletet Platini ügyében a Sportdöntőbíróság

Pénteken 10 órakor hirdeti ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), hogy milyen döntést hozott Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) felfüggesztett elnöke ügyében. A CAS csütörtöki közleményében jelezte, hogy már meghallgatta a felfüggesztése miatt fellebbező Platinit, aki a nemzetközi szövetség (FIFA) elnökjelöltje szeretne lenni. A FIFA etikai bizottsága október elején – a FIFA-elnök Josep Blatterhez hasonlóan – a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől eltiltotta 90 napra a francia sportvezetőt, mert a svájci államügyészség korrupció gyanújával nyomoz ellene. Mindketten fellebbeztek a CAS-nál. Amennyiben Platininak adnak igazat, megszűnik a felfüggesztése, és részt vehet szombaton a jövő évi, franciaországi Európa-bajnokság csoportjainak párizsi sorsolásán. A FIFA etikai bizottsága a jövő héten hallgatja meg a két sportvezetőt Zürichben. Az ügy hátterében az áll, hogy Blatter 2011 februárjában kétmillió svájci frankot adott Platininek. A FIFA-elnök utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mint mondta – tanácsadóként kapott a francia. Az UEFA-elnök úgy kommentálta a kifizetést, hogy 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt. Az ügyben a svájci rendőrség korrupció gyanújával hallgatta ki Blattert. A játékosként háromszoros aranylabdás Platinivel szemben a FIFA etikai bizottságának vizsgálati kamarája örökös eltiltás kiszabását kérte. A francia sportvezető kommunikációs stábja vasárnap bejelentette, hogy előkerült egy 23 oldalas feljegyzés, amely azt bizonyítja, hogy az UEFA végrehajtó bizottsága már 1998 novemberében tudott a Blatterrel kötött megállapodásáról. Az UEFA első embere reményét fejezte ki, hogy ez a fizetési megállapodást tartalmazó feljegyzés bizonyítékként szolgálhat, és igazolja az ártatlanságát. Blatter 1998 óta vezeti a FIFA-t, Platini pedig – aki a FIFA alelnöke is egyben – 2007 óta az UEFA-t, és egészen a felfüggesztéséig ő számított a február 26-án esedékes FIFA-elnökválasztás esélyesének. Platini továbbra is szeretne indulni szavazáson, de a szervezet eseti választási bizottsága az eltiltása miatt egyelőre nem foglalkozott a pályázatával, így hivatalosan még nem jelöltje a tisztújításnak.

Rangadó

2015. 12. 10. 14:32

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.