budaörs

Két változás is történt a Bognár György vezette Budaörs SC-nél. A másodosztályú klub kölcsönvette Vajda Dánielt a Budapest Honvéd csapatától a szezon végéig. Vajda Dániel játszott a magyar U18-as válogatottban, valamint három alkalommal kapott játéklehetőséget a magyar U19-es válogatott színeiben, 2015-ben pedig tagja volt a Puskás–Suzuki-kupát nyert U17-es csapatnak, ahol a torna legjobb kapusává választották. - olvasható a klub honlapján. A másik változás, hogy Miskei Milán a szezon hátralévő részét az NB III Közép-csoportjában szereplő Dunaharaszti MTK csapatában folytatja.
2017. 02. 15. 20:43
Balmazújvárosban játszott felkészülési mérkőzést az NB II-ben szereplő Budaörs, az ellenfél a harmadosztályú Jászberényi FC volt. A magasabban jegyzett csapat már az első játékrészben kétgólos előnyre tett szert Stieber és Horváth révén. A fordulás után is ugyanennyiszer talált be Bognár György csapata, ezúttal Ódé és Deli juttatta a gólvonal mögé a labdát - olvasható a tudósítás a BSC hivatalos honlapján. A jászságiak szépítő gólja 3-0-nál érkezett, ezzel 4-1-es végeredménnyel ért véget a találkozó.
2017. 01. 31. 14:44
Olvasói sztorik