NB II

Dragóner Bognárnak: Etikátlan és inkollegiális

Tagadják a soroksáriak, hogy nem akarnak feljutni.

A Budaörs 4-2-re legyőzte a Soroksárt az NB II vasárnapi fordulójában. A hazaiak edzője ezt nyilatkozta a meccs után:

„Baráti szívességet tettünk a Soroksárnak azzal, hogy megvertük őket, így legalább nem okoznak maguknak bajt az élvonalban… Ezt a mérkőzés előtt az edzőkollégával is megbeszéltem.”

A tavaszi eredmények alapján gyanús volt, hogy a dél-pestiek menekülnek a feljutás elől, és ezt most Bognár szavai alátámasztani látszottak, a Soroksár SC ügyvezetője, Dragóner Attila azonban a klub honlapján tagadta mindezt.

Íme, a hétfői közlemény:

Megdöbbenést és felháborodást keltett klubunk és szurkolóink körében a tegnapi Budaörs‒Soroksár SC (4-2) mérkőzést követően megjelent hazai edzői nyilatkozat, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül.
Nem hagyhatjuk, hogy miközben klubunk fennállása legjobb szereplését produkálja a magyar profiligában, bárki is elrontsa örömünket felelőtlen vagy rosszindulatú megnyilatkozásával. Márpedig Bognár György most ezt tette. Vasárnapi edzői nyilatkozata sem etikus, sem kollegiális nem volt. Pedig éppen neki kellene tökéletesen tisztában lenni azzal, hogy a futballpályán soha, semmi nem csak piros vagy fekete…

A Soroksár SC rendkívül mélyről indulva másfél év alatt olyan magasságba jutott, amelyre 2016 januárjában még a legelvakultabb szurkolóink sem gondolhattak. A nyugodt munkavégzést biztosító klubvezetésnek, a higgadt, megfontolt, szisztematikus szakvezetői munkának, illetve csapategységünknek a közös sikere, hogy sorozatos győzelmeinkkel ma versenyben vagyunk az NB I-be jutásért.
A „2016-os év legjobb csapataként” sem engedtük meg magunknak azt a bátorságot, hogy bármelyik legyőzött ellenfelünket minősítsük. Számunkra a sportszerűség, az ellenfél tisztelete mindig, mindennél fontosabb. Soha nem állítottuk, hogy a miénk a legjobb csapat, elismertük, és gratuláltunk hozzá, ha a pályán jobb teljesítményt nyújtott ellenfelünk. Mi most is ezt tettük, a Budaörs megérdemelten győzött ellenünk vasárnap. Csatát ugyan veszítettünk, de a háború még nem dőlt el. Két forduló még hátra van a bajnokságból, s ha mindkét hátralévő meccsünket megnyerjük, elérhetjük álmainkat.
Ezúton is gratulálok a Puskás Akadémia bajnoki címéhez, és vasárnapi vereségünk ellenére is bízom benne, a Soroksár SC ér be mögötte a második helyen.

Olvasói sztorik