átigazolás

A FIFA vizsgálatot indít Paul Pogba tavaly nyári átigazolása körül. Mint ismert, a francia középpályás világrekordnak számító összegért került a Manchester Unitedhez. Pogbát az MU több mint 89,3 millió fontért (105,2 millió euró) vásárolta vissza az olasz Juventus csapatától, és német újságírók által írt könyvből kiderült, hogy a klasszis ügynöke, Mino Raiola összesen 41 millió fontot tehet majd zsebre a Pogba-üzletért cserébe. 23 millió fontot állítólag már megkapott, a maradékot pedig öt év alatt utalja át neki a klub. Az AFP információi szerint összeférhetetlenség miatt indít vizsgálatot a FIFA az átigazolás ügyében.
2017. 05. 10. 08:30
Gareth Bale 2013-ban világrekordot jelentő 101 millió euróért érkezett a Real Madridhoz, mellyel már kétszeres BL-győztesnek mondhatja magát. A 27 éves walesi klasszisnak a mostani szezonja azonban nem sikerül túl fényesen, rengeteg sérülése miatt csak 26 tétmeccsen lépett pályára, és a nemzetközi sajtó már az esetleges távozását is szóba hozta. A Don Balon értesülései szerint a villámgyors szélső közölte a képviselőivel, hogy távozása esetén csakis három európai elitklub jöhet szóba az átigazoláskor. Bale a Chelsea, Paris Saint-Germain, Bayern München trió közül hajlandó új csapatot választani a jövőben. A királyi gárda egyébként nem bukna sokat, ha elengedné bal lábas játékosát, ugyanis piaci értékét még jelenleg is 90 millió euróra becsülik.
2017. 05. 07. 12:45
A Tottenham mellett az Everton és a Liverpool harcol, hogy a szezon végén leigazolja Leicester City 20 éves szélsőjét, Demarai Gray-t - adta hírül a Mirror. Az U21-es angol válogatott villámgyors játékos többnyire csak csereként jutott szóhoz a Rókák csapatában, 40 tétmeccsen csupán 1767 percet játszott, ami alatt 3 gólt és 6 gólpasszt jegyez eddig. A mellőzött tehetség helyzetét számos angol klub figyelemmel kíséri, és a hírek szerint a fent említett három csapatnak van a legnagyobb esélye, hogy szerződtesse a 22 millió fontot érő fiatalt.
2017. 05. 07. 09:13
A Don Balon értesülései szerint a Real Madrid le akarja győzni a Barcelonát az Arsenal-védő Héctor Bellerín szerződtetéséért folytatott küzdelemben. A királyi gárda a pénz mellett Danilo szolgálatait ajánlja cserébe az Ágyúsoknak a spanyol jobb oldali védőért, akit Florentino Pérez elnök mindenképp a Real Madridban akar látni. Mint ismert, a 22 éves Bellerín a Barcelona akadémiáján nevelkedett, de az Arsenalban lett profi játékos. A 10-szeres spanyol válogatott bekk piaci értékét 25 millió euróra becsüli a transfermarkt.de.
2017. 05. 06. 09:23
Olvasói sztorik