Nemzetközi foci

A Milan megegyezett Moratával

Már csak a Real van hátra.

A Rangadó.hu már korábban is beszámolt arról, hogy a Real Madrid spanyol válogatott klasszisa, Álvaro Morata több játéklehetőségre vágyik annál az 1331 percnél, amelyet például a La Ligában az idény során kapott.

Sok érdeklődő közül a legfőbbnek az új, kínai tulajjal rendelkező AC Milan tűnik. Olyannyira, hogy a Goal.com értesülései szerint már meg is egyeztek a játékossal a fizetéséről, amely évi 6,5-7 millió eurót jelenthet majd.

Morata szombaton este természetesen a Bajnokok Ligája fináléjában lesz érdekelt, a Milan képviselői pedig szintén tiszteletüket teszik Cardiffban, hogy tárgyaljanak a 24 éves támadó vételáráról.

Az olaszok készek akár 60 millió eurót áldozni a szezonban 19 meccsen 20 gólos csatárért, akit a madridiak egy éve opciós jogukkal élve 30 millió euróért szereztek vissza Torinóból; de a Real ennél egyelőre többet akar, mintegy 70 milliót.

Érdekes játszma lesz, hiszen a spanyolok pontosan tudják, hogy az AC Milan számára az új befektetők miatt szinte nincs átigazolási plafon, miközben már a 60 millió euró is színtiszta 30 milliós profitot jelentene számukra.

Morata hamarosan összeházasodik olasz menyasszonyával, Alice Campellóval, aki természetesen szülőhazájában szeretne élni.

Olvasói sztorik