Nemzetközi foci

A Napoli csütörtök este 2-0-ra nyert a Legia Varsó otthonába. A nápolyiak második találatát az argentin klasszis, Gonzalo Higuaín lőtte. A támadó keresztbe vezette a labdát a védelem előtt, majd hatalmas lövést eresztett meg a bal felsőbe. Íme!
2015. 10. 02. 10:08
A korábbi klasszis szerint a világ legjobbjai nem akarnak Angliába igazolni, és a Premier League-ből csak egy játékos férne be a Real, Barca, Bayern trióba.
2015. 10. 02. 09:48
Nem vehetnek részt szerbiai szurkolók a jövő csütörtöki albán-szerb Európa-bajnoki selejtezőn - jelentette be Ilir Shulku, az albán labdarúgó-szövetség főtitkára a Szabad Európa Rádió balkáni irodájának beszámolója szerint. A hatóságok korábban a legmagasabb kockázatúvá nyilvánították az Elbasanban sorra kerülő meccset a tavalyi belgrádi találkozón történtek miatt, és bejelentették, hogy az újabb botrány elkerülése érdekében azokat a szurkolókat, akik a legkisebb incidenst is elkövetik, azonnal eltávolítják a stadionból, és az Elbasan Aréna környékét öt mesterlövész és egy helikopter is figyeli majd. Ilir Shulku elmondta, hogy mindössze 70, Szerbiából érkező egyetemista vehet részt a mérkőzésen, amiről korábban kötött megállapodást Belgrád és Tirana. Közölte azt is, hogy a belépőjegyek iránt óriási volt az érdeklődés, akár 100 ezer jegyet is eladhattak volna, ám az Elbasan Aréna lelátóin csak 12 800 szurkoló számára van hely. A szerb sajtó nem hivatalos értesülései szerint Aleksandar Vucic szerb és Edi Rama albán kormányfő is ellátogat a mérkőzésre. 2014. október 14-én Belgrádban a szerb-albán selejtező a mérkőzés a 41. percben félbeszakadt, miután valaki egy quadrokopterrel (négyrotoros távirányítható helikopterrel) Nagy-Albániát ábrázoló zászlót irányított a pálya fölé, ami miatt verekedés tört ki a játékosok között, és a szurkolók is csatlakoztak hozzájuk. A nézők megdobálták az albán labdarúgókat, akik az öltözőbe menekültek, és nem akarták folytatni a meccset. Egyórás szünet után a bíró a mérkőzést végleg lefújta. A Nagy-Albánia eszméje azért sérti a szerbeket, mert az Albániában, Koszovóban, Macedóniában és Görögországban élő albánok egy államban való egyesítését jelenti. A szerbek azonban nem ismerik el a többségében albánok lakta Koszovó függetlenségét sem, mert az szerintük Szerbia tartománya.
2015. 10. 02. 09:28
A Manchester United szerda este hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a német Wolfsburgot a Bajnokok Ligája második fordulójában. A találkozó főszereplője az Juan Mata volt, akinek tizenegyesével előbb egyenlített az MU, majd a második félidőben szenzációs sarokkal adott gólpassza után át is vette a vezetést. Íme a spanyol középpályás zseniális asszisztja!!
2015. 10. 01. 14:25
Nem kell nagy bátorság ahhoz a kijelentéshez, hogy Neymarként könnyű a csajozás. Ezt Ruben bizonyította be, aki a megszólalásig hasonlít a brazil zsenire. A hasonmás egy londoni forgatás alatt lopta a csókokat minden bizonnyal futballsztár rajongóitól. Íme
2015. 10. 01. 11:20
A Puskás Akadémia U19-csapata szerda délután Cipruson lépett pályára az UEFA Youth League, azaz az ifjúsági Bajnokok Ligája bajnoki ágának első körében. A magyar együttes a ciprusi rekordbajnok APOEL korosztályos csapatával mérte össze tudását. Jól kezdtek a magyar fiatalok: Óvári Zsolt már a hatodik percben vezetést szerzett. Ugyan a félidő közepén egalizáltak a vendéglátók, a játékrész végén ismét Óvári talált a hálóba, így 2-1-es magyar vezetéssel ért véget az első negyvenöt perc. A második játékrész aztán hidegzuhannyal kezdődött: az 52. percben előbb egyenlített, majd öt perccel később tizenegyesből a vezetést is megszerezte a ciprusi csapat (3-2). Szabó Bence a találkozó hajrájába érve egalizált, és bár a meccs utolsó perceiben is alakított ki helyzeteket a Felcsút, nem született újabb gól, így 3-3-as eredménnyel kezdett idegenben Komjáti András csapata. A párharc visszavágójára október 21-én kerül sor. A továbbjutó csapat a második fordulóban a finn HJK és a skót Celtic párharcának győztesével találkozik.
2015. 09. 30. 16:51
A dán labdarúgó élvonalban hétfőn este csapott össze egymással két alsóházi csapat, a hazai pályán játszó Hobro és az Esbjerg. A házigazdák már a 24. percben 2-0-ra vezettek, ám végül be kellett érniük egy ponttal, Nicki Bille Nielsen ugyanis egy duplával egyenlített. A második gólját ráadásul a 94. percben szerezte büntetőből, tanítani való módon lőtte ki a felső sarkot. Ennek olyannyira megörült, hogy a lelátóhoz szaladt, elvette az egyik szurkoló sörét és húzóra megitta, ami a pohárban volt.
2015. 09. 30. 11:06
Olvasói sztorik