Nemzetközi foci

A PSG svéd sztárjáról, Zlatan Ibrahomicról köztudott, hogy saját magáról mindig magabiztosan, szinte csak szuperlatívuszokban beszél. A 34 éves klasszis végre talált valamit, amihez hasonlítani tudja magát. - Már nem vagyok fiatal, de még mindig úgy érzem, hogy napról napra fejlődök, új dolgokat tanulok és jobb leszek. Mentálisan sokat erősödtem, és ugyanolyan éhes vagyok a sikerre, mint évekkel ezelőtt. Elégedett vagyok azzal, amit elértem Párizsban. Semmi sem állíthat meg, minden falat ledöntöttem, hogy elérjem a céljaimat. Olyan vagyok, mint a jó bor, a korral csak jobb leszek – mondta a PSG hivatalos honlapján Ibrahimovic.
2015. 10. 16. 12:56
Múlt héten lett hivatalosan is a Liverpool menedzsere a korábban Dortmunddal nagy sikereket elérő Jürgen Klopp. A német szakembernek a minap mutatták meg először a Vörösök öltözőjét, az alábbi videóból kiderül az új tréner reakciója
2015. 10. 15. 16:38
A Chelsea portugál menedzserét, José Mourinhót egy mérkőzésre eltiltotta az angol szövetség, valamint 50 ezer font befizetésére kötelezte a Southampton elleni meccs után tett kommentárja miatt. A szakember azon akadt ki, hogy a Southampton elleni találkozón Radamel Falcao nem kapott tizenegyest egy kérdéses szituáció után. A kolumbiai támadó eltolta a labdát a Szentek kapusa mellett, de a játékvezető ítélete szerint feldobta magát. A portugál a találkozó után élesen kritizálta a sípmestert, és azt mondta, nem érdekli, ha emiatt megbünteti őt a szövetség. Az F.A nem kegyelmezett Mourinhónak.
2015. 10. 15. 13:11
A jövő évi Európa-bajnokságról lemaradt holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Danny Blind szerint nincs elég minőségi játékos az országban. Bár a 2016-os franciaországi tornán már nem 16, hanem 24 csapat vehet részt, a selejtezősorozatban rendkívül gyengén teljesítő Hollandia nem lesz ott a mezőnyben. Az 1988-ban kontinensbajnoki aranyérmes, háromszoros világbajnoki döntős csapat kedden a csehek ellen zárta a kvalifikációs mérkőzéseket, Amszterdamban. A második félidőben tíz emberrel játszó vendégek 3-2-re nyertek, így a hollandok az A csoport negyedik helyén végeztek. A lefújáskor kiderült, hogy a győzelem sem lett volna elég számukra a továbbjutáshoz, mert Törökország legyőzte Izlandot, ezzel biztosította a harmadik helyezést. - Az egész selejtezősorozat miatt csalódottságot érzünk. Sajnos nem voltunk elég jók - nyilatkozta Danny Blind szövetségi kapitány, aki július elején vette át a posztot Guus Hiddinktől, de négyből három meccset elvesztettek az irányításával. Az edző szerint a keretüket sújtó sérüléshullám volt a kudarc egyik legfőbb oka. - Nagyjából 12-15 játékosunk hiányzott. Mi nem Németország vagy Spanyolország vagyunk, Hollandiának nehéz megbirkózni ezzel. Az országban egyszerűen nincs elég minőségi játékos ahhoz, hogy komoly változások történhessenek - magyarázta Blind. Hasonlóan vélekedik az AP hírügynökség is, amely elemzésében kiemelte, hogy a hollandoknak az 1970-es évek eleje óta minden generációban voltak világklasszis játékosaik (példaként Johan Cruyff, Marco van Basten, Dennis Bergkamp és Robin van Persie nevét említve), akiknek nincsenek méltó utódaik. - Ez egy kollektív kudarc - kesergett Wesley Sneijder, aki mélyen tudása alatt játszott kedden. A generációváltás elkerülhetetlennek tűnik, de a Manchester United középpályása, a nagy reménységként számon tartott Memphis Depay is például csak három gólt szerzett eddigi 21 válogatottsága alkalmával. A bukás nem csupán azért tűnik nagyon látványosnak, mert csak Lettország és Kazahsztán ellen tudtak nyerni az egész selejtezősorozat folyamán, hanem mert Hollandia tavaly nyáron bronzérmet ünnepelhetett a brazíliai világbajnokságon. A hollandok legutóbb a 2002-es vb-ről maradtak le, és mostani kudarcukkal tovább erősítettek egy érdekes statisztikát: 1982 óta a világbajnoki harmadik helyezettek - Németország kivételével - képtelenek voltak kiharcolni a következő Eb-szereplést. A szurkolók számára rossz hír lehet, hogy a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezőcsoportja - Franciaországgal és Svédországgal - sokkal nehezebbnek tűnik, mint amilyen a mostani volt.
2015. 10. 15. 10:02
Novembertől Belgium vezeti majd a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáját, ezzel a rangsor 1993-as bevezetése óta a nyolcadik nemzet lesz, amely a rangsor élén áll. - Büszkék vagyunk - fogalmazott röviden Vincent Kompany, a belga válogatott csapatkapitánya, aki a hír hallatán nem feledkezett meg megemlékezni arról, hogy miközben ők az élre kerülnek, az ősi rivális hollandok csak negyedik helyen végeztek Európa-bajnoki selejtezőcsoportjukban, így nem jutottak ki a jövő évi, franciaországi kontinensviadalra. A tavalyi brazíliai világbajnokságon negyeddöntős belga csapat csoportelsőként biztosította helyét az Eb-n. Belgiumból az elmúlt években olyan sztárjátékosok kerültek a nemzetközi futballvilágba, mint Kevin De Bruyne, Romelu Lukaku vagy Eden Hazard. Utóbbi a világranglista kapcsán azt emelte ki, hogy bár most az élre kerülnek, de teljesítményüket a megszerzett trófeák alapján ítélik majd meg. De Bruyne különlegesnek ítélte a helyzetet, a védő Thomas Meunier pedig egyenesen bizarrnak, hogy Belgium Németország és Brazília előtt szerepel majd a rangsorban. Marc Wilmots szövetségi kapitány elégedettnek és büszkének nevezte magát. A FIFA-világranglistát korábban Brazília, Argentína, Spanyolország, Hollandia, Franciaország, Németország és Olaszország vezette.
2015. 10. 14. 16:28
A holland válogatott kedd este hazai pályán 3-2-re kikapott Csehországtól, így eldőlt, hogy csoportnegyedikként zárt, és nem jutott ki a jövő évi Európa-bajnokságra. A csehek harmadik gólját - amivel 0-3 lett az állás - Robin van Persie szerezte, miután a saját kapujába fejelt. A holland támadót maximum vigasztalta, hogy a hajrában a csehek kapujába is betalált, ugyanis ez volt a támadó ötvenedik gólja a válogatottban, amivel a holland labdarúgás legeredményesebb játékosa lett. A németalföldiek nemzeti csapatában 2005-ben debütált Van Persie 101. válogatott fellépésén érte el a határkőnek számító gólmennyiséget. A hollandok házi listáján - a voetbalstats.nl adatai szerint - nyolccal vezet a csehek ellen az első holland találatot szerző, így 76. meccsén 42. alkalommal eredményes Klaas-Jan Huntelaar előtt, a harmadik helyet pedig Patrick Kluivert foglalja el, aki 1994 és 2004 között 40 gólig jutott 79 mérkőzésen. A játéknapon történt még egy érdekes eset. A kontinensviadalra csoportelsőként kijutó Belgium odahaza 3-1-re legyőzte Izraelt, de ha Dries Mertens az első félidőben berúgja ordító ziccerét, akkor még nagyobb arányban is nyerhettek volna a belgák. Öröm az ürömben, hogy Mertens szerezte meg a vezetést a második félidőben, de ezért a hibáért akkor sem fogják megdicsérni.
2015. 10. 14. 12:28
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál csillaga kedden vehette át karrierje negyedik Aranycipőjét. A 30 éves támadó nemrégiben a királyi gárda legeredményesebb játékosa lett, de az utóbbi időben rengeteg spekuláció szárnyra kapott, miszerint hamarosan távozik a spanyol fővárosból. Következő állomásként a PSG, az Orlando City-t, illetve volt klubját, a Manchester Unitedet emlegetik, de a háromszoros Aranylabdás most leszögezte, a Real Madridból szeretne visszavonulni. - Az álmom, hogy a Real Madridból vonuljak vissza. Ha egy játékos odafigyel magára, akkor akár 40 éves koráig tud a legmagasabb szinten teljesíteni. Öt-hat évet még mindenképp szeretnék játszani, és ugyanilyen meccs/gól átlaggal folytatnám - nyilatkozta Ronaldo a Marcának.
2015. 10. 14. 10:51
Olvasói sztorik