Nemzetközi foci

Honlapunk is beszámolt az Inter csapatkapitánya, Mauro Icardi és a csapat egyik szurkolócsoportjának háborújáról. A botrány továbbgyűrűzik: egy körülbelül negyvenfős ultracsoport megpróbálta megtámadni az argentin támadó autóját, a házánál pedig egy fenyegető transzparenst feszítettek ki. Mint ismert, Icardi vasárnap délután büntetőt hibázott a Cagliari elleni bajnokin, az Inter pedig 2-1-es vereséget szenvedett. A felbőszült 40 szurkoló a találkozó után meg akarta támadni a csatár autóját, de egy biztonsági őr megakadályozta az atrocitást. A fanatikusokat abban senki nem gátolta meg, hogy Icardi házánál kihelyezzenek egy transzparenst, amelyen az "Itt vagyunk. Amikor az argentin haverjaid megérkeznek, akkor figyelmeztetsz, vagy gyáván rendezed ezt is?" - felirat állt. Icardi a hírek szerint azzal fenyegetőzött, hogy szólhatna Argentínában száz kemény arcnak, akik elintézik a szurkolókat. Javier Zanetti, a klub alelnöke elmondta, eljárást indítanak a csapatkapitány ellen házon belüli viselkedése miatt, és akár megfoszthatják a kapitányi karszalagtól is.
2016. 10. 16. 22:12
A Betis fiatal játékosa, Charly Musonda 20 percet várakozott a 6-1-re végző Real Madrid elleni vereség után, hogy találkozhasson Cristiano Ronaldóval. A Chelsea-től kölcsönben lévő támadó középpályás nem volt részese a királyi gárda elleni meccsnek, de ez nem akadályozta meg abban, hogy 20. születésnapján kezet rázhasson példaképével, akire a lefújás után azért sokat kellett várnia. A találkozó persze jól sikerült, beszélgettek és közös fotót és készítettek a klasszissal. Íme!
2016. 10. 16. 21:05
José Mourinho szerint a Manchester United csapatkapitányát még mindig nagy tisztelet övezi a Vörös Ördögök szurkolóinak körében. Az angol válogatott játékos a média kereszttüzébe került azután, hogy Gareth Southgate nem nevezte a kezdőcsapatba a Szlovénia elleni világbajnoki-selejtező mérkőzésre. A United játékosa a klubja legutóbbi három mérkőzését is a kispadon kezdte. - Wayne-t nem fütyülték ki a Manchester United szurkolói. Hogy őszinte legyek, a legutóbbi mérkőzésen, amikor melegített, azt éreztem, hogy az Old Trafford egész közönsége buzdította őt, mielőtt beállt volna a Stoke ellen. Azt gondolom, hogy a Man Unitednél ő otthon érzi magát. Megkapja a kellő tiszteletet, amit érdemel és ő ezt nagyon jól tudja - mondta a portugál menedzser. forrás: Goal.com
2016. 10. 16. 17:05
Cristiano Ronaldo imádja a szebbnél szebb sportkocsikat, így garázsában számtalan luxusautó található. A Real Madrid klasszisa tetszés szerint váltogathatja autóit. A portugál világsztár ma éppen egy csodaszép fekete Lamborghinivel indult útnak. - Szép napot! – írta Instagram-bejegyzéséhez Ronaldo. Cristiano Ronaldo (@cristiano) által közzétett fénykép, 2016. Okt 16., 00:38 PDT
2016. 10. 16. 16:37
Korábban beszámoltunk arról, hogy a korábbi aranylabdás labdarúgó, Ronaldinho Budapestre érkezik. A brazil világsztár a magyar találmányú teqballt népszerűsíti hazánkban. A Teqball Facebook oldalának beszámolója szerint Ronaldinho vasárnap meg is érkezett Budapestre.
2016. 10. 16. 16:15
A Bundesliga hetedik fordulójában vasárnap késő délután a Mainz otthonában szerepel az újonc Darmstadt. A válogatottól klubcsapatába visszatérő Kleinheisler László a kezdőben kapott helyet a bizonyításra, a klub hivatalos beszámolója szerint pontot szereznének idegenben. Mit dieser Startelf soll heute in Mainz gepunktet werden! Auf geht's, #Lilien #M05D98 pic.twitter.com/KAZPo3jpaz— SV Darmstadt 98 (@sv98) 2016. október 16.
2016. 10. 16. 14:50
Nem kis meglepetésre a nyári átigazolási szezonban távozott Madridból Jesé Rodríguez és a PSG mellett tette le voksát. A 23 éves spanyol szélső augusztus eleje óta azonban nem talált ideális otthont magának, ezért a mai napig egy párizsi luxushotelben húzza meg magát. A Le Royal Monceau szolgáltatásaiért hétszáz eurót, azaz kétszázhúszezer forintot fizet naponta. További képek ITT.
2016. 10. 16. 14:37
PSG
Az Arsenal német világbajnoka, Mesut Özil szombaton ünnepelte 28. születésnapját. Az alkalomból barátai videó-összeállítással köszöntötték az ünnepeltet. Flamini, Jérome Boateng, Ilkay Gündogan, Santi Cazorla, Xabi Alonso, Luka Modric, Leroy Sané, Sami Khedira, Shkodran Mustafi, Petr Cech, Per Mertesacker, Antonio Rüdiger, Lukas Podolski, Mario Götze, Emre Can, Robert Pires, Julian Draxler, Naldo, Sebastian Boenisch, Berkay Özcan, Olivier Giroud, Granit Xhaka és Sergio Ramos szívhez szóló mondatait így köszönte meg a középpályás: – Köszönöm a barátaimnak, a csapattársaimnak és természetesen a szurkolóimnak a jókívánságokat. Szeretnék veletek egy különleges videót is megosztani, ami számomra óriási meglepetés volt. Hálás vagyok, hogy vagytok nekem.
2016. 10. 16. 12:06
Mint arról korábban beszámoltunk, Bogdán Ádám szombaton is kezdő volt a Wigan színeiben, és kapott gól nélkül hozta a Burton Albion elleni bajnokit. A hazai mérkőzésen helyet foglalt a lelátón a magyar kapus kislánya is, erről maga az érintett számolt be Instagram-oldalán. „Kapott gól nélkül zártam legnagyobb szurkolóm előtt.” Clean sheet in front of my favourite fan#godaddy #csakazapa #comeonwigan #cleansheet Bogdán Ádám (@bogdanadamofficial) által közzétett fénykép, 2016. Okt 15., 12:16 PDT
2016. 10. 16. 11:08
Az Arsenal szombat délután nagy csatában 3-2-re megverte a Swansea együttesét a Premier League nyolcadik fordulójában - Arsene Wenger csapata Granit Xhaka kiállítása után az utolsó 25 percben emberhátrányban védte egygólos előnyét. Az "ágyúsok" mestere nem értett egyet a kiállítással, szerinte a szabálytalanság inkább egy sötét sárga lapot érdemelt volna, mint pirosat: – Nem kétlem, hogy Xhaka elérte az ellenfelet a becsúszással, de az azonnali kiállítás így is egy kicsit kemény döntésnek tűnik számomra. Azt mondanám, inkább egy sötétebb sárga lapot érő szabálytalanság volt, de a bíró a piros mellett döntött, és nem hibáztathatjuk érte – válaszolt Wenger a riporterek kérdésére.
2016. 10. 16. 08:42
Olvasói sztorik