Nemzetközi foci

Tipikus Mourinho – nem akart beszólni, de végül csak sikerült neki

Bár nem akarta, a Special One a Liverpool elleni rangadó bírójáról mondta el a véleményét.

Hétfő este kerül megrendezésre a Premier League nyolcadik fordulójának rangadója, a Liverpool-Manchester United találkozó. A mérkőzésre az angol labdarúgó-szövetség (FA) a manchesteri születésű Anthony Taylort jelölte játékvezetőnek, a döntés pedig élénk felháborodást váltott ki a “vörösök” szurkolóinak a körében. A vendégek menedzsere, José Mourinho is állást foglalt az ügyben – szerinte szinte lehetetlen feladat elé néz a sípmester:

– Természetesen megvan a bíróválasztásról a magam véleménye, de többször megbüntettek már pár őszinte szavamért, és megtanultam a leckét – ezért most erről nem szeretnék mondani semmit. Annyit azért elmondhatok, hogy Taylort remek játékvezetőnek tartom, de valaki szándékosan olyan nyomást rakott rá, ami alatt nagyon nehéz, szinte lehetetlen lesz tökéletes teljesítményt nyújtania.

A hetedik Manchester United hét mérkőzés után hárompontos hátrányban van a negyedik Liverpoolhoz képest, így győzelmük esetén a “vörös ördögök” pontszámban beérnék a mersey-partiakat.

Olvasói sztorik