Nemzetközi foci

A Wolfsburg sem tudta bevenni Gulácsi kapuját – VIDEÓ

A továbbra is veretlen lipcseiek a harmadik helyen várják a következő fordulót a Bundesligában.

Veretlenül érkezett a Wolsfburg otthonába az RB Leipzig a Bundesliga hetedik fordulójában. A vendégek kezdőjében szokás szerint ezúttal is helyet kapott Gulácsi Péter, és a 3. percben Draxler lövésénél már be is kellett mutatnia az első védését.

A lipcseiek aztán a 17. minutumban nagy lehetőséget kaptak egy tizenegyes formájában, ám azt Forsberg kihagyta. Többet próbálkozott az első játékrészben a Wolfsburg, de Gulácsinak kevés védeni valója akadt, hiszen a nyolc kísérletből csupán egy talált kaput.

A második játékrészben aztán Forsberg, a vendégek csatára jóvá tette a hibáját, és megszerezte csapatának a vezetést a 70. percben. Az előnyt pedig sikeresen megőrizte az RB Leipzig, így már a harmadik helyen áll a tabellán.

Gulácsi Péter végig csapata vezére volt, a whoscored.com osztályzata alapján 7-est kapott, ami a negyedik legjobb jegy a pályára lépő 14 játékos közül. A magyar focista így továbbra is a legjobban teljesítő kapus a német bajnokságban, hiszen mindösszesen csak öt gólt kapott a hét forduló alatt.

Bundesliga, 7. forduló

Vasárnap

Mainz – Darmstadt 2-1 (1-0)

Wolfsburg – RB Leipzig 0-1 (0-0)

Szombaton játszották:

Augsburg – Schalke 1-1 (0-0)

Frankfurt – Bayern München 2-2 (1-1)

Hoffenheim – Freiburg 2-1 (1-0)

Köln – Ingolstadt 2-1 (2-0)

Mönchengladbach – Hamburg 0-0

Werder Bremen – Leverkusen 2-1 (1-1)

Pénteken játszották:

Borussia Dortmund – Hertha BSC 1-1 (0-0)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik