Nemzetközi foci

Mint arról korábban beszámoltunk, a Barcelona egy hajrában szerzett góllal legyőzte a Valenciát a spanyol bajnokság kilencedik fordulójában. Azonban mindez vezéráldozattal járt, Andrés Iniesta a 14. percben súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, hordágyon vitték le a pályáról.
2016. 10. 22. 21:13
Az olasz Serie A kilencedik fordulójában a Sampdoria a Genoát fogadta a genovai városi derbin. A találkozó első félideje 1-1-es döntetlennel zárult, ám a második játékrész elején szerzett öngóllal végül a Sampdoria örülhetett. Serie A, 9. forduló: Sampdoria - Genoa 2-1 (1-1) 20:45: AC Milan - Juventus
2016. 10. 22. 20:35
A Kínai Labdarúgó Szövetség hivatalos oldalán jelentette be, hogy október 22-től Marcello Lippi irányítja az ázsiai ország nemzeti együttesét. Az olasz válogatottal 2006-ban világbajnoki címet nyerő 68 éves szakember Kao Hung-pót váltja a kispadon. Lippit hivatalos sajtótájékoztató keretén belül október 28-án mutatják majd be. Kínában egyébként nem ismeretlen Lippi tevékenysége, hiszen 2012 és 2014 között a Kuangcsou Evergrande vezetőedzője volt, amellyel háromszor hódította el a bajnoki címet, egyszer a Kínai kupát, egyszer pedig az Ázsiai BL-t. A hírek szerint évente 19 millió eurót tehet majd zsebre, amely kettővel több, mint amennyit a Manchester City vezetőedzője, Pep Guardiola keres.
2016. 10. 22. 13:17
A The Times értesülései szerint Henrih Mhitarjan, a Manchester United középpályása egyre nehezebben viseli a mellőzöttséget. A 27 éves örmény még a válogatottnál sérült meg szeptemberben, és emiatt lemaradt a Vörös Ördögök legutóbbi négy bajnokijáról, és a csütörtöki Európa-liga meccsről is. Ugyanakkor a Fenerbahce ellen már mindenki a kezdőbe várta Mhitarjant, aki mostanra már teljesen felépült, de még a keretben sem kapott helyett. Angol sajtóhírek szerint a Borussia Dortmundtól érkező középpályás, aki eddig mindössze egy Premier League meccsen kezdett, egyre nehezebben viseli a helyzetet, és a távozást fontolgatja - adta hírül a goal.com
2016. 10. 22. 10:19
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hivatalos honlapján tette közzé, hogy a 2018-as oroszországi világbajnokság mely kabalafigurája kapta a legtöbb szavazatot. A nézők a FIFA honlapján, a közösségi oldalakon, valamint a péntek esti élő showműsorban több, mint egymillió voksot adtak le. A szavazók 53 százaléka, egészen pontosan 537 522 fő a farkasra adta le a voksát, aki a Zabivaka nevet kapta. A tigris a szavazatok 27, míg a macska a 20 százalékát gyűjtötte be.
2016. 10. 22. 09:25
Minden bizonnyal a futballtörténelem egyik legbizarrabb története miatt érhet véget a Bournemouth korábbi játékosának válogatottbeli karrierje. A hírek szerint ugyanis az egyik edzésen edzője felé szellentett. Az angol élvonalban szereplő Bournemouth csapatánál három esztendőt eltöltő dél-afrikai Tokelo Rantie meglehetősen érdekes körülmények között került ki hazája válogatottjából néhány héttel ezelőtt. A csatár ugyanis a jelentések szerint az egyik edzés alkalmával valósággal lefingta edzőjét. - Tokelo Rantie letolta a nadrágját és egyenesen dél-afrikai edzője, Eprahim Mashaba irányába engedett el egy ropogósat néhány nappal ezelőtt, ráadásul a bűztől az egész csapat fulladozni kezdett. Ez volt az egyik legbizarrabb eseménysor, amelyet valaha láttam a nemzeti csapatnál – írja a Sportbible a Sowetan Live honlapjára hivatkozva. A nyáron Törökországba, a Genclerbirligi csapatába igazoló 26 éves játékos egyike volt azoknak, akiket az edző behívott a dél-afrikai válogatottba az októberi vb-selejtezőkre. A nemzeti csapatban való szereplés azonban a vártnál hamarabb ért véget. Ezt viszont csak magának köszönheti - írja a blikk.hu
2016. 10. 22. 09:11
Olvasói sztorik