Nemzetközi foci

Repülhet Frank de Boer, ha vasárnap nem nyer az Inter

Sajtóhírek szerint az olasz csapat vezetősége már tárgyal a PSG ex-trénerével, Laurent Blanck-kal.

Hiába verte meg 1-0-ra a Southamptont a csütörtöki Európa Liga-találkozón az Internazionale, a látottakkal ezúttal sem volt elégedett a klub vezetősége. A TuttoSport értesülései szerint, amennyiben vasárnap az Atalanta elleni idegenbeli bajnoki találkozón az Inter nem gyűjti be a három pontot, a csapat vezetőedzője, Frank de Boert kirúgják – írja a Football-Italia.net.

A kék-feketék nagyon gyengén szerepelnek az idei bajnokságban, nyolc forduló elteltével mindösszesen a tizenegyedik helyen állnak tizenegy szerzett ponttal.

A TuttoSport már a lehetséges jelöltekről is ír, akik között megtalálható a Swansea korábbi trénere, Francesco Guidolin, az Internél a 2010-2011-es szezonban már megforduló Leonardo, a Lazio ex-trénere, Stefano Pioli, valamint a legutóbb a Veronánál tevékenykedő Andrea Mandorlini is. A Calciomercato azonban már arról tájékoztat, hogy a PSG-től nemrég távozó francia szakemberrel, Laurent Blanc-kal már felvette a kapcsolatot az Inter vezetősége.

Olvasói sztorik