Nemzetközi foci

A Sahtar Donyeck vezetőedzője, Paulo Fonseca megerősítette, tudnak a Barcelona érdeklődéséről Darijo Srna kapcsán, de szeretnék megtartani a jobbhátvédjüket. A 34 éves, 134-szeres horvát válogatott védő már a tizennegyedik szezonját tölti Donyeckben, de Fonseca állítása szerint eszük ágában sincs megválni tőle - adta hírül a goal.com – Tudunk a Barcelona érdeklődéséről – ismerte el Fonseca a Mundo Deportivónak. – Tisztában vagyunk Darijo jelentőségével, a csapat és a klub számára is. Régóta itt van, remélem még marad is egy darabig. Darijo Srna az idei szezonban 20 mérkőzésen egy gólt és hét gólpasszt jegyzett a Sahtar színeiben.
2016. 12. 08. 16:54
Nem biztos, hogy Mesut Özil meghosszabbítja 2018-ban lejáró szerződését az Arsenal csapatával, ugyanis a Telegraph értesülései szerint az Ágyúsok hajlandóak lennének megválni a német középpályásától. A 28 éves klasszis szerződése 2018 nyarán jár le, de Arséne Wenger szeretné korábban eladni, hogy új klubjának még fizetnie kelljen érte. Angol sajtóhírek szerint többek közt a Chelsea, a Manchester City és a Juventus is érdeklődik a középpályás iránt. Felmerült Özil korábbi klubjának, a Real Madridnak a neve is, a királyi gárdáról Özil azt nyilatkozta, bármikor szívesen visszatérne a spanyol fővárosba - írja a goal.com
2016. 12. 08. 16:15
Gianluigi Buffon egyáltalán nincs meglepődve azon, hogy Antonio Conte vezetésével a Chelsea élen áll a Premier League-ben, mert ahogy fogalmazott, korábbi mestere „nem foglalkozik a második helyekkel”. A Juventus 38 éves kapusa klubjában és az olasz válogatottban is játszott a szakember irányítása alatt, s ezen időszakban a Juvéval sorozatban háromszor bajnok lett, a nemzeti csapattal pedig negyeddöntőig jutott az idei Európa-bajnokságon. „Egyáltalán nem lep meg, hogy a Chelsea a tabella élén áll” – mondta a Fox Sports-nak Buffon. „Conte győztes típus, nem foglalkozik a második helyekkel. Biztos vagyok benne, hogy a színfalak mögött minden játékosát rávette, hogy álljon be a sorba.” A világbajnok hálóőr szerint a londoni csapatnak nagy esélye van arra, hogy megnyerje az angol bajnokságot. „Nemcsak Európa egyik legjobb edzőjével dolgozhatnak, hanem az is mellettük szól, hogy nem szerepelnek a nemzetközi porondon, tehát a meccsek között egy hetük van, ami a szezon előrehaladtával nagy előny lesz a számukra” – fogalmazott Buffon. A nyolcmeccses győzelmi sorozatot produkált Chelsea 34 ponttal vezeti a tabellát, a második Arsenalnak 31 pontja van.
2016. 12. 08. 11:45
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke azt mondta, lelkes fogadtatásra talált csütörtökön a tagszervezetek körében az a javaslata, hogy a világbajnokság mezőnyét 48 csapatosra bővítsék, és az első szakasz 16, egyenként háromcsapatos csoportból álljon. A FIFA 2026-tól reformálná meg a torna lebonyolítási rendszerét, és a három javaslat közül az egyik a 48 csapatos, 16 csoportos torna. Infantino csütörtökön, Szingapúrban ázsiai, európai és óceániai szövetségi képviselőkkel találkozott, s ezután nyilatkozott derűlátóan. „Mindenki támogatja a bővítést, mindenki, aki itt volt, kivétel nélkül. A többség a 48 csapatos, 16 csoportos lebonyolítást favorizálja” – fogalmazott a sportvezető. A jelenlegi rendszer szerint a világbajnokságon 32 válogatott szerepelhet, s a viadal nyolc, egyenként négyes csoportban kezdődik. Az új szisztéma alapján a csoportokból az első két-két helyezett jutna tovább a kieséses szakaszba, a legjobb 32 közé.
2016. 12. 08. 11:30
A két, magyar játékost is foglalkoztató csapat közül az izraeli Hapoel Beer-Seva a továbbjutásért lép pályára csütörtökön a Southampton vendégeként az Európa Liga csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában. Korhut Mihály együttese jelenleg rosszabb gólkülönbségével szorul angol ellenfele mögé, de mivel a végelszámolásnál az egymás elleni eredmények számítanak, így olyan döntetlennel is megelőzheti riválisát, amelyben születik gól. Izraelben ugyanis 0-0-át játszott egymással a két csapat. Szántó Tamás együttese, a Rapid Wien már kiesett, így a szép búcsú reményében fogadhatja a továbbjutott spanyol Athletic Bilbaót. A Manchester United még nem harcolta ki a legjobb 32 közé jutást, de ehhez nem kell bravúrt végrehajtania, mindössze egyetlen pontra van szüksége az ukrán Zorja vendégeként. A találkozón Bognár Tamás fújja majd a sípot. A 12 csoportból az első két helyezett jut tovább, az utolsó játéknapon még 11 hely kiadó. A továbbjutókhoz csatlakozik a Bajnokok Ligája nyolc csoport-harmadikja az egyenes kiesés szakaszra, amelynek sorsolását hétfőn tartják Nyonban. Az EL egyenes kieséses szakaszának egy magyar érdekeltségű csapata biztosan lesz, ugyanis Nemanja Nikolics együttese, a lengyel bajnoki címvédő Legia a Bajnokok Ligája-csoportjában harmadik helyen végzett, így az Európa Ligában folytathatja nemzetközi szereplését tavasszal. Európa Liga, csoportkör, 6. (utolsó) forduló: A-csoport: FK Zorja Luhanszk (ukrán) – Manchester United (angol) 19.00 Feyenoord (holland) – Fenerbahce (török) 19.00 Az állás: 1. Fenerbahce 10 pont, 2. Manchester United 9 pont, 3. Feyenoord 7 pont, 4. Zorja Luhanszk 2 pont B-csoport: Young Boys (svájci) – Asztana (kazah) 19.00 APOEL (ciprusi) – Olimpiakosz (görög) 19.00 Az állás: 1. (és továbbjutott) APOEL 9 pont, 2. (és továbbjutott) Olimpiakosz 8 pont, 3. Young Boys 5 pont (4-4), 4. Asztana 5 pont (5-8) C-csoport: FSV Mainz 05 (német) – Gabala (azeri) 19.00 RSC Anderlecht (belga) – Saint-Étienne (francia) 19.00 Az állás: 1. (és továbbjutott) Anderlecht 11 pont, 2. (és továbbjutott) Saint-Étienne 9 pont, 3. FSV Mainz 6 pont, 4. Gabala 0 pont D-csoport: AZ Alkmaar (holland) – Zenit (orosz) 19.00 Maccabi Tel-Aviv (izraeli) – Dundalk (ír) 19.00 Az állás: 1. (és továbbjutott) Zenit 15 pont, 2. AZ Alkmaar 5 pont, 3. Dundalk 4 pont (4-6), 4. Maccabi Tel-Aviv 4 pont (5-8) E-csoport: Astra (román) – AS Roma (olasz) 19.00 Viktoria Plzen (cseh) – Austria Wien (osztrák) 19.00 Az állás: 1. (és továbbjutott) AS Roma 11 pont, 2. Astra 7 pont, 3. Austria Wien 5 pont, 4. Viktoria Plzen 3 pont F-csoport: Sassuolo (olasz) – KRC Genk (belga) 19.00 Rapid Wien (osztrák) – Athletic Bilbao (spanyol) 19.00 Az állás: 1. (és továbbjutott) KRC Genk 9 pont, 2. (és továbbjutott) Athletic Bilbao 9 pont, 3. Rapid Wien 5 pont, 4. Sassuolo 5 pont G-csoport: Panathinaikosz (görög) – Celta Vigo (spanyol) 21.05 Standard Liége (belga) – Ajax (holland) 21.05 Az állás: 1. (és továbbjutott) Ajax 13 pont, 2. Standard Liége 6 pont, 3. Celta Vigo 6 pont, 4. Panathinaikosz 1 pont H-csoport: Braga (portugál) – Sahtar Donyeck (ukrán) 17.00 Konyaspor (török) – KAA Gent (belga) 17.00 Az állás: 1. (és továbbjutott) Sahtar Donyeck 15 pont, 2. Braga 6 pont, 3. KAA Gent 5 pont, 4. Konyaspor 1 pont I-csoport: OGC Nice (francia) – FK Krasznodar (orosz) 21.05 Red Bull Salzburg (osztrák) – Schalke 04 (német) 21.05 Az állás: 1. (és továbbjutott) Schalke 04 15 pont, 2. (és továbbjutott) FK Krasznodar 7 pont, 3. Red Bull Salzburg 4 pont, 4. OGC Nice 3 pont J-csoport: PAOK (görög) – Liberec (cseh) 17.00 Qarabag (azeri) – Fiorentina (olasz) 17.00 Az állás: 1. Fiorentina 10 pont, 2. Qarabag 7 pont, 3. PAOK 7 pont, 4. Liberec 4 pont K-csoport: Southampton (angol) – Hapoel Beer-Seva (izraeli) 21.05 Internazionale (olasz) – Sparta Praha (cseh) 21.05 Az állás: 1. (és már továbbjutott) Sparta Praha 12 pont, 2. Southampton 7 pont (5-3), 3. Hapoel Beer-Seva 7 pont (5-5), 4. Internazionale 3 pont L-csoport: Villarreal (spanyol) – Steaua Bucuresti (román) 17.00 Osmanlispor (török) – FC Zürich (svájci) 17.00 Az állás: 1. Osmanlispor 7 pont, 2. Villarreal 6 pont (7-7), 3. Steaua 6 pont (4-5), 4. Zürich 6 pont (5-5)
2016. 12. 08. 08:47
A fegyelmi bizottság sportszerűtlen magatartás miatt két mérkőzésre eltiltotta Kevin Strootmant, a Serie A-ban szereplő AS Roma holland válogatott középpályását. A 26 éves játékos – aki az első találatot szerezte a Lazio ellen 2-0-ra megnyert találkozón – a gólja után után előbb lelocsolta a Lazio egyik cserejátékosát, Danilo Cataldit, majd miután válaszul megráncigálták a nyakánál a mezét, fájdalmas arccal a földre dobta magát. Az eset után csoportos lökdösődés vette kezdetét, ám a játékvezető csupán egy piros lapot mutatott fel, méghozzá a hazaiak kispadján ülő Cataldinak. Strootmant utólag, a videófelvételek alapján tiltotta el a fegyelmi bizottság, méghozzá sportszerűtlen magatartás miatt – írja a digisport.hu. A farkasoknak azért is lehet különösen fájdalmas az eltiltás, mert Strootmannak így a Milan és a Juventus elleni, kulcsfontosságú mérkőzéseket kell kihagynia. Az AS Roma klubmenedzsere, Mauro Baldissoni bejelentette, hogy mindenképpen fellebbeznek a döntés ellen, és péntekre kértek meghallgatást. A Roma csupán jobb gólkülönbségének köszönhetően áll a bajnokságban a második helyen a harmadik Milant megelőzve, és jelenleg négy pont a hátránya az éllovas Juventus mögött.
2016. 12. 07. 15:57
Mint ismert, az idei évtől már külön díjazza az év legjobb labdarúgóit a FIFA és a France Football szaklap. Utóbbi annak a játékosnak ítéli majd oda az Aranylabdát, aki a legtöbb voksot kapja a döntést hozó sportújságíróktól. Nem meglepő, hogy az idei évben is Lionel Messi és Cristiano Ronaldo külön párharcáról szól a díj, ám úgy néz ki, a katalán lap már tudja is, hogy ki lesz a végső befutó – írja a Blikk. A hírek szerint Cristiano Ronaldo veheti majd át december 12-én a díjat, ami nem lenne meglepő annak ismeretében, hogy csapata bár a bajnoki tabellán csak másodikként zárt a Barcelona mögött, a Bajnokok Ligájában felért a csúcsra, csak úgy, mint az Európa-bajnokságon Portugália, amelynek vezére szintén a Real klasszisa volt. A lap közlése szerint az információ amiatt terjedt el, ugyanis a szaklap a díjátadó másnapján már egy hosszabb interjút jelentet meg a végső győztessel, amit már az átadás előtti héten, csütörtökön elkészítenek. Az időpont leegyeztetése miatt pedig a francia szaklap már felkereste a klubot és a játékost is. Amennyiben az El Mundo Deportivo információi igaznak bizonyulnak, úgy Cristiano Ronaldo negyedjére nyerheti el a labdarúgás legrangosabb egyéni elismerését.
2016. 12. 07. 15:39
Olvasói sztorik