Nemzetközi foci

A The Sun legfrissebb beszámolója szerint Luke Shaw vélhetően a 2016-2017-es szezonban már nem lép pályára, miután ínszalag-sérülést diagnosztizáltak nála. Az angol játékos még a Swansea elleni bajnokin (1-1) dőlt ki a sorból, már a 9. percben le kellett cserélni. Sajtóhírek szerint a 21 éves bekk egy specialsitát keres fel, hogy a rehabilitációját minél hamarabb felgyorsítsák, de elképzelhető, hogy ebben a szezonban már tétmérkőzésen nem lép pályára. A védelem összeállítását illetően nem lesz könnyű helyzetben Jose Mourinho a nagy hajrára nézve: Eric Bailly mellett Marcos Rojo sem bevethető, míg Chris Smalling és Phil Jones épp csak visszatérés előtt áll.
2017. 05. 02. 12:41
Angol beszámolók szerint Romelu Lukaku, az Everton sztárja a Chelsea elleni mérkőzés után a rivális átigazolásokért felelős igazgatójával, Michael Emenalóval beszélgetett. A diskurzusról felvétel is készült. Mint ismert, a belga csatárt már szinte az összes topklubbal szóba hozták, így a Chelsea-vel is, ám legutóbb már arról szóltak a hírek, hogy a Manchester Unitednek van a legnagyobb esélye a megszerzésére. Aztán lehet, hogy mégse…
2017. 05. 01. 11:25
Levonult a pályáról a Pescara a korábbi ghánai válogatott középpályása, Sulley Muntari, miután a Cagliari elleni mérkőzésen a nézőtérről végig rasszista bekiabálásokat hallott. Az inzultus ráadásul gyerekektől érte a 32 éves afrikai játékost. – Hallottam a kiabálásokat és azt láttam, hogy egy csapat gyerek szidalmaz, miközben a szüleik csak hallgatják, és nem csinálnak semmit – nyilatkozta a korábban az Interben és az AC Milanban is szereplő klasszis, aki hiába jelezte a játékvezetőnek felháborodását, még ő kapott sárga lapot. A rutinos középpályás a bekiabáló drukkerekhez is kiment beszélgetni, de teljesen hiába.
2017. 05. 01. 08:55
Olvasói sztorik