u17
Nemzetközi foci

U17: megvan az Eb-keret

Szélesi Zoltán szövetségi edző kedden leadta tizennyolc nevet tartalmazó listáját.

U17-es válogatottunk szerdán 14 órakor megkezdi szereplését a korosztályos Európa-bajnokságon, az első ellenfelünk a csoport favoritja, a francia válogatott lesz Nagygoricán – írja az MLSZ honlapja.

A csapat szombat óta Zágrábban tartózkodik, és nagy elszántsággal készül az Európa-bajnokság első mérkőzésére, a franciák elleni összecsapásra. Szélesi Zoltán szövetségi edző a kedd délelőtti határidőre leadta végleges, 18 fős keretét, de a kimaradó játékosok is a csapattal készülnek a folytatásban, sérülés esetén ugyanis az UEFA szabályai a későbbiekben is lehetőséget adnak a cserére a keretben.

Szélesi délelőtt, a francia, a skót és a feröeri edzőkollégájával közösen részt vett a csoport sajtótájékoztatóján, ahol elmondta: a francia válogatott a csoport favoritja, a második hely megszerzésére pedig előzetesen a skótok a legesélyesebbek, de ez nem jelenti azt, hogy lemondanánk a továbbjutásról, egy-egy mérkőzésen ugyanis bármi megtörténhet, az Eb-n résztvevő válogatottak mindegyike okozhat meglepetést.

– A csoportunkban a franciák és a skótok számítanak a továbbjutás esélyeseinek, ennek megfelelően nagyon nehéz mérkőzésre számítok szerdán, Franciaország ellen – fogalmazott Szélesi Zoltán. – Előző mérkőzéseit visszanézve egyértelműen látszik, hogy holnapi ellenfelünk előttünk jár: szinte mindegyik meccsén dominálni tudott, kiváló játékosai vannak, akik rendkívül gyorsan, kombinatívan futballoznak. Persze, egy mérkőzésen bármi megtörténhet, szeretnénk megakadályozni őket abban, hogy a saját játékukat tudják játszani. Igyekszünk a saját játékelveinket érvényre juttatni a találkozón, semmiféleképpen sem akarjuk átadni a területet és hagyni a franciákat kezdeményezni. A mi csapatunk az elitkörben megmutatta, hogy mentálisan erős, hiszen két mérkőzést is az utolsó pillanatokban tudtunk megnyerni, ezt felhasználva, megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a nyitómeccsből, és pozitívan kezdeni a tornát.

A magyar válogatott 18-as kerete:

Kapusok: Ásványi Balázs (Puskás Akadémia), Oroszi István (Ferencvárosi TC)

Védők: Kovács Krisztián (Győri ETO), Opavszky Balázs (Vasas), Mocsi Attila (Győri ETO), Arday Dominik (Vasas), Bolla Gergő (Illés Akadémia), Majnovics Martin (Mattersburg)

Középpályások: Csonka András (Ferencvárosi TC), Szoboszlai Dominik (Salzburg), Schön Szabolcs (Ajax), Kiss Tamás (Illés Akadémia)

Támadók: Szerető Krisztofer (Stoke City), Csoboth Kevin (Benfica), Timári Norman (PFLA), Szendrei Norbert (Bp. Honvéd), Torvund Alexander (Vasas FC), Bencze Márk (Vitesse)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.