Nemzetközi foci

Sajnálhatja a Tottenham, hogy nem kétéves bajnokságokat rendeznek

A legkevesebbet költekező a legsikeresebb. Vagy mégsem?

Köztudott, hogy a Premier League 2015-16-os kiírását óriási meglepetésre a Leicester City nyerte, miközben a nagycsapatok többsége egész idényben szenvedett, a Chelsea például jószerivel már az idény közepére elvesztette az esélyét arra, hogy kvalifikáljon bármelyik európai kupasorozatra.

2016-17-re helyreállt a világ rendje, a nagyok többé-kevésbé visszatértek a tabella elejére, közülük is elsősorban a Chelsea emelkedik ki, amely a papírforma szerint innen már nem fogja elbukni a bajnoki címet.

A Leicesternek és a Chelsea-nek is akad azonban egy üldözője – sőt, a legfőbb üldözője -, amely mindkét idényben közel kerül, illetve került az első helyhez. A Tottenhamről van szó, amely 2015-16-ban ugyan végül az Arsenal mögé került a tabellán, de sokáig egyedül ők voltak veszélyesek a “rókákra”, a mostani szezonban pedig immáron négy pontra közelítették a Chelsea-t.

A Spurs tehát mindkét idényben jó eséllyel marad le arról, hogy bármiféle címet nyerjen, de a Chelsea tavalyi és a Leicester idei szenvedésével igen érdekes tabella alakult ki az elmúlt két évadot figyelve: a SkySports adatai szerint a Tottenham óriási fölénnyel, 15 ponttal lenne bajnok Manchester City előtt (amely még annyira sem került közel az első helyhez, mint a Spurs).

Külön érdekesség, hogy hagyományos nagycsapatok közül a Liverpool (5 millió font) után a Tottenham (7 millió) költötte a legkevesebbet az elmúlt két idényben, mégis óriási fölényben vannak a PL fölött (Manchester City 270 millió, Manchester United 153 millió, Arsenal 97 millió, Chelsea 37 millió). Az pedig már az ő külön tragédiájuk, hogy valószínűleg ennek ellenére sem sikerül majd egy trófeát sem begyűjteniük…

Olvasói sztorik