Nemzetközi foci

A 77-szeres holland válogatott csatár, Klaas-Jan Huntelaar bejelentette, hogy a szezon végén a szerződése lejártakor távozik a Schalke 04 együttesétől. A 33 éves támadó korábban az Ajax, a Real Madrid és az AC Milan csapatában is szerepelt, majd 2010-ben szerződött a gelsenkircheniekhez, akiknek hét év után int búcsút. - A mostani helyzet nem megfelelő számomra, ezért váltanom kell. A nyáron lejár a szerződésem, és ez az utolsó szezonom a Schalkénál - nyilatkozta Huntelaar, aki a most futó idényben csupán 12 bajnokin lépett pályára a Bundesligában. A rutinos támadó jövőjével kapcsolatban Hollandiát és Kínát is emlegetik.
2017. 04. 11. 12:38
A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében szereplő AS Monaco tárgyalásokat folytat a belga Anderlecht csapatával Youri Tielemans leigazolásáról - adta hírül a francia L’Équipe. A 19 éves, háromszoros belga válogatott középpályást a közelmúltban a Tottenham, a Liverpool és a Chelsea csapatával is szóba hozták, ám a fiatal tehetség kijelentette, a fejlődése szempontjából csakis olyan csapathoz igazolna, ahol rendszeresen játszana. A fiatal csapatot építő Monaco ennek a feltételnek tökéletesen megfelel, és a hírek szerint ha a két klub megegyezik, akkor Tielemans a nyáron szívesen a hercegségbe költözne. A belga futball nagy ígérete már 16 esztendősen bemutatkozott az Anderlecht felnőttcsapatában, a mostani szezonban pedig már 18 gólnál és 11 gólpassznál jár. Tielemans piaci értékét 20 millió euróra becsüli a mértékadó Transfermarkt.
2017. 04. 11. 11:53
Az elmúlt években valószínűleg rendszeresen lehallgatták a Görög Labdarúgó Szövetség (EPO) elnökségének üléseit. A szervezet hétfőn azt közölte, hogy az athéni székházban több lehallgató berendezést és a hang közvetítésére alkalmas eszközt fedeztek fel, s a válogatott külvárosi edzőközpontjának épületeiben és irodáiban is találtak hasonló szerkezeteket. Az EPO közleménye szerint minden információt átadtak a nyomozó hatóságnak. Tavaly a szövetség teljes vezetése lemondásra kényszerült, azóta ideiglenes elnökség irányít. Hogy ki állhat a lehallgatás mögött, arról egyelőre semmit nem lehet tudni.
2017. 04. 11. 11:14
A Bayern München tárgyalásokat kezdeményezett a kínai szuperligában szereplő Kuangcsou Evergrande együttesével Paulinho nyári átigazolásával kapcsolatban - adta hírül az RMC. A bajorok a hírek szerint a 39-szeres brazil válogatott középpályás ügynökével is felvették már a kapcsolatot. A 2013 és 2015 között Tottenhamben futballozó 28 éves játékos a sokoldalúságával nyűgözte le a Bayern olasz mesterét, Carlo Ancelottit, aki Xabi Alonso utódját látja a brazil játékosban.
2017. 04. 11. 09:38
Ángel Di Maria figyelmeztetett, hogy a Paris Saint-Germain részéről őrültség lenne eladni Marco Verrattit, akit az Internazionale és a Juventus is szeretne megszerezni. A középpályás 2012 óta a francia élvonalban futballozik, de közben folyamatosan hazacsábítanák Olaszországba. Mivel a PSG csúfos körülmények között kiesett a Bajnokok Ligájából, a torinói és a milánói klub fokozta érdeklődését Verratti iránt, aki így nyáron távozhat. „Az a célom, hogy Párizsban maradjak és Bajnokok Ligáját nyerjek. Remélhetőleg jövőre lesz esélyünk. Nem hiszem, hogy olyan játékosok, mint Verratti vagy Marquinhos elhagyják a klubot. Nagyon magas szinten játszanak, fiatalok, és még jobbá válhatnak. Őrültség lenne elengedni őket” – nyilatkozta az argentin Di Maria.
2017. 04. 11. 09:25
Olvasói sztorik