Nemzetközi foci

VB 2026: mexikói kritikák a kevés meccs miatt

Nyolcvan mérkőzésből csupán tíz lenne náluk.

Mexikóban máris kritikával illetik az Egyesült Államokkal és Kanadával közös 2026-os világbajnoki pályázatot. A három ország sportági szövetségének képviselői hétfőn jelentették be szándékukat.

Mexikóban azt nehezményezik, hogy az összesen nyolcvan mérkőzés közül náluk mindössze tízet rendeznének. „Mexikónak csak morzsák jutnak” ‒ írta a Récord című sportlap, s a közösségi médiában is sokan nemtetszésüket fejezték ki.

Decio De María, a szövetség elnöke megvédte a terveket, mondván, Mexikó egyedül nem tudna lebonyolítani egy 80 meccses vébét, a bajnokcsapat edzője azonban más véleményen van.

„Úgy gondolom, hogy Mexikó és az Egyesült Államok is képes lenne egyedül rendezni. A közös rendezés sok gondot fog okozni, hosszú utazásokat, időeltolódásokat. Rosszabb lesz, mint 2014-ben Brazíliában” – mondta Ricardo Ferretti.

Az együttes kandidálás bejelentése ugyanakkor dicsértet is kapott, mégpedig a Milenio című újság kommentárjában.

„A nagy futballközösség összetartja azt, amit Donald Trump szét akar szakítani” ‒ utalt a lap arra, hogy az amerikai elnök falat készül építtetni a mexikói határra.

A 2026-os vb lesz az első, amelyen a jelenlegi 32 helyett már 48 válogatott vesz majd részt. A 2018-as tornának Oroszország, a 2022-esnek Katar ad otthont.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik