Nemzetközi foci

Bundesliga: világbajnokot igazolt a sereghajtó

Szinte hihetetlen, de Kevin Grosskreutz tényleg az SV Darmstadt 98 csapatát választotta.

A következő szezonban a Darmstadt játékosa lesz Kevin Grosskreutz. A jobbhátvédként és jobbszélsőként is bevethető 28 éves játékos – aki 2014-ben tagja volt a világbajnok német válogatottnak – új szerződése 2019 nyaráig szól.

A dologban az a rendkívül bizarr, hogy a Darmstadt ‒ amely eddig mind a 14 idegenbeli bajnokiját elveszítette a Bundesligában ‒ már szinte biztos kiesőnek tekinthető, hat fordulóval a vége előtt ugyanis még az osztályozós helyen álló Augsburggal szemben is 14 pont a hátránya, vagyis Grosskreutz tulajdonképpen a másodosztályba igazolt.

„Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy egy ilyen játékost, mint Grosskreutz, sikerült meggyőznünk és a Darmstadthoz csábítanunk. Kevin rendkívül tapasztalt, világbajnok futballista, és már a beszélgetéseink során éreztem, hogy új kihívásnak tekinti a feladatot. Nagyon fontos építőköve lesz a csapatunknak a következő szezonban” – nyilatkozta Torsten Frings vezetőedző.

Grosskreutz összesen 186 Bundesliga-meccset játszott eddigi karrierje során és 23 gólt szerzett. A másodosztályban 49 alkalommal lépett pályára és hétszer volt eredményes, a Német Kupában 25 mérkőzésen kétszer talált be. A török Galatasarayhoz 2015 nyarán igazolt, majd 2016 januárjában a VfB Stuttgartba szerződött, egy hónapja azonban szabadon igazolható volt.

Olvasói sztorik