Nemzetközi foci

Simeone vagy Sampaoli veheti át az argentin válogatott irányítását

Edgardo Bauza menesztése után megindultak a találgatások, hogy ki követheti a nemzeti csapat élén.

Mint arról korábban számoltunk, az argentin szövetség szerződést bontott Edgardo Bauzával, így már nem ő irányítja a válogatottat. A találgatások pedig azonnal megindultak, a hírek szerint öt jelölt közül kerülhet ki az új kapitány.

Bauza múlt augusztusi kinevezésekor is Jorge Sampaolit szerette volna szerződtetni a szövetség, ám a tréner ekkor már elfogadta a Sevilla ajánlatát. Várhatóan ismét megpróbálják meggyőzni, hogy vállalja el a feladatot.

Hasonlóan nagy favorit a pozícióra Diego Simeone, aki az elmúlt években megszilárdította csapatát, az Atlético Madridot a nemzetközi futball elitjében. Az argentin tréner korábban megrövidítette szerződését a spanyol csapatnál, így 2021 helyett már 2018-ban elérhető lesz. Az elmúlt hónapokban az Inter érdeklődéséről lehetett hallani Simeone kapcsán, ezúttal a honi szövetség környékezheti meg.

Marcelo Gallardo neve kevésbé cseng ismerten Európában, a 41 éves, korábbi válogatott tréner 2014 óta a River Plate mestere. Csapatával úgy nyert bajnokságot, hogy 31 meccses veretlenségi sorozatot tudhatott maga mögött.

Jorge Almiron is még csak Dél-Amerikában tevékenykedett. Játékos karrierje jelentős szakaszát Mexikóban töltötte, tavaly pedig már a Lanús csapatát vezette bajnoki címig hazájában.

Marcelo Bielsa számára nem lenne új keletű a válogatott irányítása, hiszen 1998 és 2004 között már megtette ezt. A rutinos tréner tavaly három nap után távozott a Laziótól, július elsejétől pedig a Lille kispadjára ül. Az ő szerepvállalására már csak azért is csekély esély mutatkozik, mert addig már nem játszik tétmeccset a válogatott, így beugrósként nincs szükség a munkájára.

Az argentin válogatott jelenleg csak ötödik a dél-amerikai világbajnoki selejtezőcsoportban, hat győzelemmel és négy-négy döntetlennel, illetve vereséggel.

Olvasói sztorik