Nemzetközi foci

Csütörtökön 17.30-tól a lett Jelgava vendége lesz a Ferencváros az Európa Liga-selejtező első fordulójának visszavágóján. A Fradi 2-0-s előnyből, az alábbi kezdőcsapattal várja a meccset: Dibusz – Lovrencsics G., Koch, Leandro, Botka – Gera, Gorriarán – Varga R., Bőle, Moutari – Priskin. Cserék: Varga Á., Kundrák, Batik, Hajnal, Csernik, Rui Pedro, Lovrencsics B.
2017. 07. 06. 16:47
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a kínai szuperligában szereplő Kuangcsou Evergrande brazil középpályása, Paulinho a Barcelona egyik nyári kiszemeltje. A kínai klub csütörtökön közleményben jelezte, elutasította a katalánok 20 millió eurós ajánlatát a korábbi Tottenham-játékosért. - Paulinho 2017 januárjában hosszabbította meg szerződését, és fontos játékosa klubunk hosszútávú projektjének. Ezért klubunk hivatalos választ adott a Barcelonának, melyben elutasítottuk a játékosért tett ajánlatát, ugyanis nem szeretnénk eladni - áll az Evergrande közleményében. A 28 éves, 41-szeres brazil válogatott Paulinho 2015-ben, 16 millió euróért érkezett a Kuangcsouhoz a Tottenham együttesétől.
2017. 07. 06. 13:45
A legnépszerűbb fotómegosztó portál manapság az Instagram, amely azonban nem csak képek nézegetésére szolgál, a hátterében ugyanis kőkemény üzlet folyik. A hírességek, celebek, világhírű sportolók ezt próbálják ki is használni, és minél ismertebb valaki, annál többet tehet zsebre a csillagászati fizetése mellett. Egyes márkák elképesztő összegeket fizetnek, hogy a hírességek az ő terméküket reklámozzák az Instagramon. Az instás posztjaikkal legjobban kereső celebek listáján az első férfi a Real Madrid aranylabdás klasszisa, Cristiano Ronaldo, akinek 108 millió forintnak megfelelő összeget kell kicsengetni egyetlen szponzorált, márkázott posztért, amit az összegért cserébe 106 millió követőhöz juttat el. Ezzel a poszttal 108 millió forintot keresett CR7: Cristiano Ronaldo (@cristiano) által megosztott bejegyzés, 2017. Jún 26., 11:09 PDT A top 10-be egyébként nyolc nő - a többi között Selena Gomez, Kim Kardashian és Kyle Jenner - fért fel, Ronaldo mellett egyetlen férfinak sikerült még a legjobb tízbe bekerülnie. LeBron James NBA-csillag a tizedik, egy posztja "csupán" 32 millió forintba kerül. Mondjuk az ő követőinek a száma még a 32 milliót sem érte el.
2017. 07. 06. 12:00
Nápoly díszpolgára lesz Diego Maradona, az SSC Napoli egykori labdarúgója. – Azt mondják, az ember nem érheti el a kezével a mennyországot. Én Nápolyban megérintettem – írta kedden Facebook-oldalán az 56 éves, legendás argentin játékos, aki 1984 és 1991 között volt a dél-olaszországi klub futballistája, s az egyesület vele érte el története mindkét bajnoki címét (1987, 1990). A világbajnok Maradonát a városban a mai napig hősként tisztelik. A szerda esti ünnepségre 30 ezer embert várnak.
2017. 07. 05. 21:52
Olvasói sztorik