Nemzetközi foci

Korábban számos pletyka napvilágot látott azzal kapcsolatban, hogy a Barcelona visszavásárolná a nyáron a katalánok sajátnevelésű védőjét, az Arsenalt erősítő, Hector Bellerínt. A gránátvörös-kékek legendája, a jelenleg Katarban futballozó Xavi azonban egyáltalán nem örülne, ha a hátvéd visszatérne Barcelonába. - Nem sok meccsét láttam az utóbbi időben, de nem örülnék, ha a Barcelona visszavásárolná Bellerínt. Nem értem, miért kellene olyan játékost igazolni, aki egyszer már elhagyta a klubot. Sosem szerződtetnék olyan futballistát, aki korábban már hátat fordított a csapatnak. Ha a Barcelonában akarnak játszani, akkor miért távoznak tizenhat-tizenhét évesen? - nyilatkozta Xavi a Diario Sportnak.
2017. 07. 14. 11:42
Borzasztó időszakon megy át a Manchester United korábbi klasszisa, Rio Ferdinand. A korábbi 81-szeres angol válogatott védő rákban szenvedő édesanyja a napokban veszítette el a küzdelmet, mindössze két évvel azután, hogy felesége is hasonló betegségben hunyt el. Rio Ferdinand édesanyja 58 évesen távozott az élők sorából. Az asszonyt egy londoni kórház onkológiai osztályán kezelték már hónapok óta, de állapota folyamatosan rosszabbodott és végül már nem tudtak segíteni rajta. Az egykori kiváló hátvéd két évvel ezelőtt vesztette el feleségét is, akit a mellrák győzött le. A 2015-ben visszavonult focista éppen idén márciusban vallott őszintén arról a korszakáról, amikor az alkoholba temette bánatát, de közbe nevelnie kellett három iskolás korú gyermekét is.
2017. 07. 14. 09:35
Az Atlético Madrid francia klasszisa, Antoine Griezmann a nyáron előbb ügynökét és a Manchester Unitedet sokkolta, amikor bejelentette, hogy jelenlegi klubja átigazolásokból való kizárása miatt mégis marad a spanyol fővárosban. A támadó most egy egészen új frizurával kezdte meg az alapozást. Gondolhatnánk arra is, hogy Griezmann haját a nyaralása alatt a nap szívta ki ennyire, de kiszőkített hajkoronája már már egy Playboy-modell hajszínére "hajaz". Íme Az alábbi képek tanulsága szerint persze Griezmanntól nem állt távol a szőkeség, néhány éve, és gyerekként is ki volt már hidrogénezve a haja.
2017. 07. 13. 18:04
A BBC beszámolója szerint a Manchester City mindenben megállapodott a Tottenhammel Kyle Walker átigazolásáról. A 27 éves jobb oldali hátvédért a manchesteriek 62 millió eurót fizetnek a Spursnek, amivel az angol válogatott játékos lesz a világ legdrágább védője. A rekordot jelenleg David Luiz tartja, aki 2014-ben 57 millió euróért igazolt a Chelsea-től a PSG-be. A 27-szeres válogatott bekk a hírek szerint pénteken érkezik orvosi vizsgálatra Manchesterbe, és ha mindent rendben találnak, hivatalosan is bejelenthetik a szerződtetését. Walkert 2009-ben a Sheffield Unitedtől igazolta a Tottenham, 5.9 millió euróért.
2017. 07. 13. 16:41
A Goal.com és a francia RMC egybehangzó értesülései szerint a Chelsea pénteken hivatalosan is bejelenti Tiemoué Bakayoko átigazolását, miután szerda éjjel a PL bajnoka mindenben megegyezett az AS Monacóval és a játékossal is. A 22 éves, egyszeres francia válogatott középpályást a hírek szerint 40 millió fontért vásárolják meg a londoni kékek. Bakayokón az előző szezon végén kisebb térdműtétet hajtottak végre, azonban az orvosi vizsgálatok mindent rendben találtak nála, így az utolsó akadály is elhárult, ami eddig késleltette a megállapodást. A Monaco kiváló középpályásáért a Manchester United is bejelentkezett, José Mourinho azonban Lukaku után Bakayokót már sikertelenül próbálta elhappolni a rivális orra elől.
2017. 07. 13. 15:44
Az FC Barcelona korábbi ikonja, Xavi Hernández legfrissebb nyilatkoztában kifejtette: egyszer szeretne visszatérni a katalán klubhoz. Mint ismert, a spanyol játékos 2015-ben távozott a gránátvörös-kékektől és írt alá a katari al-Szadd csapatához. – Nem titkolom, hogy egy nap vezetőedző szeretnék lenni. Ezentúl azt sem szeretném titkolni, hogy előbb vagy utóbb, de a Barcelona menedzsereként akarok dolgozni. Xavi is eyeing up a return to Barcelona.This time, in the dugout.Squawka Suggests up next. pic.twitter.com/WqX4lIjNHb— Squawka Football (@Squawka) 2017. július 13.
2017. 07. 13. 14:09
A Barcelona három kiválósága, Lionel Messi, Gerard Piqué és Andrés Iniesta is pozitívan értékelte az Ernesto Valverde vezetőedző irányítása alatt eddig eltöltött időszakot. Valverde a nyáron vette át a Barcelonát a távozó Luis Enriquétől, és a klub egykori játékosának edzéseivel elégedettek a katalánok klasszisai. „Amikor új edző érkezik, minden új lesz. Azt nem tudom még teljesen megítélni, hogy milyen edző, de az biztos, hogy nagyszerű ember. A Valenciánál és a Bilbaónál is remek munkát végzett, csak jót hallottunk róla. A Barcelonának mindig csak egy célja van: a legjobbat nyújtani. Nagyon várom már az előttünk álló szezont” – mondta Messi. Gerard Piqué szerint Valverde a megfelelő személy a Barcelona irányítására. „Vele előrébb léphetünk. Sikeresen dolgozott a spanyol bajnokságban, ráadásul korábban Barcelona-játékos volt. Azt hiszem, minden megvan ahhoz, hogy sikeres évünk legyen.” Piqué hozzátette, hogy a Barcelonának nem csupán nyernie kell, hanem szépen is játszania. Viszont erre alkalmas a játékoskeret. Andrés Iniesta leszögezte, hogy Valverde a megfelelő személy, akivel előbbre léphet a csapat. „A klub mindig a legjobb lehetőségekkel dolgozik, ezért ő a megfelelő ember, aki a Barcelonát előremozdíthatja. Képes motiválni minket, és mint minden szezonban, most is új céljaink vannak, új dolgokat szeretnénk nyerni. Most rajtunk a sor, hogy a pályán megmutassuk, amit várnak tőlünk. Az egyetlen dolog, ami soha nem fog változni egy olyan klubban, mint a Barcelona, az a követelmény, hogy minden sorozatot nyerjünk, ahol elindulunk” – magyarázta Iniesta.
2017. 07. 13. 12:13
Olvasói sztorik