Legyőzhetetlen, a valaha volt legnagyobb csapat – ilyen és ehhez hasonló jelzők jelentek meg a brazil labdarúgó-válogatott 1970-es teljesítménye után. Mário Zagallo félelmetes együttese döbbenetes technikai és taktikai fölénnyel bírt, Jairzinho, Pelé és Rivellino személyében olyan extraklasszisokkal rendelkezett, akik egymaguk meccseket dönthettek el, nemhogy együtt.
Arról azonban kevesebb szó esett, hogy Zagallo gyakorlatilag belepottyant a kész helyzetbe – jó, persze azért neki is volt köze a sikerszériához, hiszen a keret kihirdetésekor okozott meglepetéseket.
A világbajnoki selejtezők idején még egy újságíró ült a kispadon, a Botafogo egykori játékosa, későbbi edzője, Joao Saldanha. A kommunista párt tagjaként nem titkolta, hogy egyáltalán nem szimpatizál a hatalmon lévő rendszerrel, de a helyi labdarúgó-szövetség elnöke, Joao Havelange úgy gondolta, ha már ért a futballhoz, és még rettenhetetlen újságíró hírében is áll, talán a kollégái kevésbé lesznek kritikusak a válogatottal szemben.
Saldanha nem is tétovázott, összerakta a csapatot, amelyben csupa labdazsonglőr kapott helyet. Úgy fogalmazott, ő gólokat akar látni, így aztán a legjobb védekezés a támadás elvén haladva Brazília úgy nyerte meg hat selejtezős mérkőzését Paraguay, Kolumbia és Venezuela ellen, hogy 23 gólt szerzett és mindössze kettőt kapott.
Államelnökkel szállt szembe a brazil kapitány
Azonban akadtak gondok is. Saldanhát a szövetség elküldte 1969 októberében egy európai tanulmányútra, ő pedig megdöbbenve látta, hogy a kontinensen mennyire különbözően játsszák ezt a játékot, mennyire az erősebb fizikumra épül a futball. Hazatérve átalakította a csapatot, magasabb és nehezebb játékosokat hívott be, így fordulhatott elő, hogy az utolsó vb-selejtező kezdőcsapatához képest öt új embert is bevetett az 1970. márciusi, Argentína elleni meccsen – és kihagyta azt a Tostaót, aki tíz gólt vágott a kvalifikációban.
A változtatások azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a vb-re ki sem jutott argentinok előbb 2-0-ra nyertek, majd négy nappal később is csak Pelé hajrában szerzett góljával tudtak győzni a brazilok 2-1-re.
Ami ennél is nagyobb szentségtörés volt, hogy a kapitány nem volt hajlandó olyan játékosokat behívni, akik Emilio Garrastazu Médici államelnök személyes kedvencei voltak. Amikor jelezték Saldanhának, hogy Medici szívesen látná a csapatban Daríót, az Atlético Mineiro csatárát, akkor visszaüzent, hogy neki is lenne néhány javaslata a minisztériumok terén.
De az argentin vereség után ennél is messzebbre merészkedett, ahogy az Jonathan Wilson Futballforradalmak című könyvében olvashattuk:
„Saldanha Pelét hibáztatta, amikor kijelentette, hogy a játékos nem követte az utasításait: nem húzódott hátrébb, hogy segítsen a középpályásoknak. Ez konkrétan szentségtöréssel ért fel. Nem elég, hogy egyáltalán bírálni merte Pelét – az, hogy védekezésre akarta kényszeríteni, egyenesen eretnekségnek számított… A négy nappal későbbi 2-1-es siker után is úgy érezte, hogy Pelé nem végez megfelelő védőmunkát. A nyilvánosság előtt utalt rá, hogy gondolkodik a játékos kihagyásán. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Érzelmi instabilitására hivatkozva azonnali hatállyal kirúgták.”
A művészet győzedelmeskedett
Az utód a játékosként kétszeres világbajnok Mário Zagallo lett, egyrészt mellette szólt, hogy Saldanha volt a mentora a Botafogónál, és ami fontosnak számított, ideológiailag feddhetetlennek bizonyult, azaz nem vallott veszélyesnek ítélt baloldali nézeteket.
A szakember visszavitte a csapatba Tostaót és behívta azt a Roberto Rivellinót (Corinthians), aki addigra már 18-szoros válogatott volt, de a selejtezők során mindössze egy meccsen játszhatott.
És ami innentől elkezdődött, az már történelem. Zagallo első meccsén, 1970. március 22-én egy Chile elleni 5-0-val mutatkozott be, Brazília pedig innentől kezdve 28 mérkőzésen át nem talált legyőzőre (legközelebb 1973. június 9-én, Olaszországtól kapott ki 2-0-ra).
A mexikói világbajnokság fényes sikert hozott, először és eddig utoljára fordult elő, hogy egy válogatott a címvédő (Anglia) mellett két kontinenselsőt, az Európa-bajnok olaszokat és a dél-amerikai bajnok Uruguayt is legyőzze. Brazília tökéletes győzelmi rekordot ért el, hiszen a selejtezőben és a vébén is minden meccsét megnyerte.
A művészet győzedelmeskedett, de soha többé nem fordult elő, hogy az egyik fél ilyen fényes sikert érjen el pusztán azzal, hogy legjobb játékosait a pályára küldve csak annyit kért tőlük, hogy játsszanak
– írta Wilson.
De az is tény, hogy a világbajnokság legemlékezetesebb jelenetei nem meccseket eldöntő megmozdulásokhoz fűződtek.
Brazília a csehszlovákok elleni 4-1-es sikerrel nyitott, de sokan csak arra emlékeznek, hogy Pelé a saját térfeléről majdnem gólt lőtt Ivo Viktor kapusnak.
Az Anglia elleni meccsen Gordon Banks védését a futballtörténelem egyik legnagyobb mentésének tartják.
De emlékezetes Pelé elképesztő csele az Uruguay ellen 3-1-re megnyert elődöntőről, amikor Tostao passzával úgy lépett ki, hogy hozzá sem ért a labdához, úgy kerülte meg a legjobb kapusnak választott Ladislao Mazurkiewiczet, végül azonban a kapu mellé gurított.
És akkor nem beszéltünk még Carlos Alberto Torres bombagóljáról, amellyel beállította a 4-1-es végeredményt az olaszok elleni döntőn.
Amit tudni kell a vébéről:
- Először fordult elő, hogy nem európai vagy dél-amerikai ország nyerte el a rendezési jogot,. Mexikóba 75 válogatott próbált meg eljutni, ez volt az első alkalom, amikor Afrika végre biztosan küldhetett csapatot (a megtiszteltetés Marokkót érte).
- A világbajnoki selejtezők egyik legsúlyosabb incidensét a CONCACAF-zónában jegyezték fel, ahol Salvador és Honduras nem bírt egymással, így harmadik mérkőzésre került sor, amelyet hosszabbítás után 3-2-re Salvador nyert meg. De csak az utolsó szikra volt a két ország közötti feszültségben, a politikai nézeteltérések és salvadoriak bevándorlása Hondurasba addig is komoly gondot okozott. Végül mindez 1969. július 14-én tettlegességig fajult. A futballháborúként is ismert százórás háború öt napig tartott, végül az Egyesült Államok közvetítésével tűzszünetet kötöttek a felek.
- A magyar válogatott 1930-ban és 1950-ben önszántából maradt távol a világbajnokságtól, ez volt az első alkalom, amikor elbukott a világbajnoki selejtezőkön. A csoportjában ugyanis ugyanúgy kilenc ponttal zárt, mint a csehszlovákok, így semleges pályán ismét össze kellett csapniuk. 1969. december 3-án, Marseille-ben Csehszlovákia 4-1-re győzött…
- A televízió először közvetített világbajnokságról színesben.
- Először lehetett cserélni vb-mérkőzésen. A Szovjetunió élt elsőként a lehetőséggel és a Mexikó elleni nyitómérkőzésen Anatolij Puzacs állt be Viktor Szerebrjanyikov helyére a 45. percben.
- Most kerültek elő először a sárga lapok. Lehetett volna piros lapos figyelmeztetés is, de senkit sem állítottak ki. Az ötletet egyébként Ken Aston, az angol FIFA-bíró találta ki, állítólag egy lámpás kereszteződés fényei láttán.
- A világbajnok angolok felkészülését hátráltatta, hogy Kolumbiában letartóztatták kapitányukat, Bobby Moore-t, mert állítólag karkötőt lopott egy ékszerüzletből. A vádat később elejtették.
- A brazilok jobbszélsője, Jairzinho mind a hat mérkőzésén legalább egy gólt szerzett, erre azóta sem volt képes senki. Ennek ellenére a torna gólkirálya a nyugatnémet Gerd Müller lett 10 találattal.
