„Akkoriban mi voltunk az egyik legnagyobb csapat” – afrikai világbajnok is lehetett volna 1966-ban?

Amíg az 1962-es vébé volt az utolsó, amelyre csak európai vagy amerikai válogatottak kvalifikálták magukat, addig az 1966-os torna szervezői (elsősorban a nemzetközi szövetség vezetői) sem lehettek maradéktalanul elégedettek. Bár rekordszámú nevezés érkezett a kvalifikációra (70 válogatott vett részt benne), ez volt az addigi egyetlen világbajnokság, amelytől egy teljes kontinens távol maradt. Afrika ugyanis visszalépett a selejtezőktől.

Kapcsolódó

„A horrorjelenetek miatt dugják ágyba a gyerekeket!” – törtek a csontok a legundorítóbb vébén

1962-ben a gyengekezű FIFA képtelen volt megfékezni az indulatokat.

Az okot a FIFA szolgáltatta, a nemzetközi szövetség 1964 januárjában úgy döntött, hogy a 16 csapatos tornán 10 európai (köztük a házigazda Anglia), négy latin-amerikai és egy közép-amerikai/karibi csapat vehet részt.

Az egyetlen fennmaradó helyért három kontinensnek, Afrikának, Ázsiának és Óceániának kellett megküzdenie.

Presztízskérdés volt az afrikai visszalépés

Egy hónapon belül a ghánai sportigazgató, Ohene Djan, aki a FIFA végrehajtó bizottságának is tagja volt, jelezte, hogy ez tisztességtelen. „Határozottan tiltakozom az afro-ázsiai országok nevében, ez szánalmas és rosszindulatú eljárás, hiszen egy költséges kvalifikációs sorozatot kell megvívni egyetlen helyért.

A legrosszabb esetben Afrikának járna egy döntős hely

– írta táviratában, amelyre sürgős választ kért.

A sportvezető komoly támogatást kapott Kwame Nkrumahtól, a független Ghána első elnökétől, aki támogatta a függetlenségükért küzdő vagy azt éppen elnyerő afrikai országokat, és a főváros Accrát a felszabadítási mozgalmak központjává akarta tenni. Úgy érezte, a futball tökéletes lenne Afrika egyesítésére, és gyakorlatilag ő tolta előtérbe Djant, hogy a helyi labdarúgást feltegye a világtérképre.

Djan kapott egy támogatót is az etióp, Tessema Yidnekatchew személyében, ők ketten meggyőző érveket gyűjtöttek össze, és a gazdaság, a politika, valamint a földrajz megcsúfolásának nevezték az igazságtalan FIFA-döntést. Érveltek a játékszínvonal jelentős javulásával, az afrikai, valamint ázsiai és óceániai csapatok közötti rájátszás anyagi vonzatával, no meg azt sem felejtették el megjegyezni, hogy miközben a dél-afrikaiakat az apartheid miatt 1958-ban kizárta az Afrikai Labdarúgó Szövetség, addig a FIFA 1963-ban visszafogadta.

Utóbbi lépés indoklása elképesztően nevetséges volt, a FIFA elfogadta a dél-afrikai ígéretet, hogy egy teljesen fehér csapatot küld az 1966-os világbajnokságra és egy teljesen feketét az 1970-esre. „Amikor először találkoztam ezzel a megoldással, csak nevettem. De Stanley Rous FIFA-elnök valójában elhitte, hogy ez megtörténhet. Őszintén hitte, hogy a futball össze tudja hozni a különböző típusú embereket” – nyilatkozta Alan Tomlinson brit futballtörténész.

Afrikából egyébként 17 csapat nevezett, de Brazzaville-Kongó (mai nevén Kongói Köztársaság) jelentkezését elutasították, míg a Dél-Afrikai Köztársaságot a problémák elkerülése végett átsorolták az ázsiai és óceániai csapatokhoz, végül azonban meccset sem játszhatott, mert 1965-ben mégiscsak kizárták.

A 15 fennmaradó csapat három kétfős és három háromfős csoportba került, a győztesek három párba sorolva újabb kört vívtak volna, hogy aztán a továbbjutók az Ázsia/Óceánia csoport győztesével csatázzanak. De ez csak terv maradt, hiszen az afrikaiak köszönték, de nem kértek ebből.

Ahogy egy egykori vezető fogalmazott, ez presztízskérdés volt. A kontinens nagy része saját függetlenségéért küzdött, az afrikai szövetségnek pedig meg kellett védenie a kontinens érdekeit és méltóságát.

Aki a világ legjobbja lehetett volna

Hogy mit veszített a világ? Lehet, hogy egy világbajnokot – legalábbis Kofi Pare szerint. Az egykori kétszeres Afrika-kupa győztes középpályás úgy fogalmazott, látva a világbajnokság mérkőzéseit, nagyot csalódott.

Ha játszottunk volna a világbajnokságon, eljuthattunk volna a döntőig. Sőt, meg is nyerhettük volna. Azt hiszem, akkoriban mi voltunk az egyik legnagyobb csapat

– vélte.

Valóban, a ghánai válogatott a csúcson járt, 1963-ban és 1965-ben is Afrika bajnoka volt, és náluk játszott a korszak egyik kimagasló egyénisége, Osei Kofi, a Varázsló.

Az 1940. június 3-án született játékosról külön anyagot is lehetne írni, olyan érdekes volt az élete. A pályafutása során csak egy klubban, az Asante Kotokóban szerepelt 1961 és 1975 között (340 mérkőzés, 151 gól), a válogatottban 34 meccsen 17-szer volt eredményes, a két Afrika-kupa-elsőség mellett egy ezüstérmet is szerzett, emellett járt három olimpián.

1968-ban csapata, az Asante Kotoko vendégül látta a Stoke Cityt és 3-1-re le is győzte, pedig az angoloknál a világbajnok Gordon Banks védett. Az ördöngösen cselező és a kapu előtt életveszélyes Kofi szerezte a harmadik gólt, majd amikor klubja egy évvel később Angliában turnézott, két meccsen négyszer is beköszönt Banksnek (3-1, 2-3). A kapus annyira lelkesedett a játékáért, hogy szinte könyörgött a Stoke City vezetőségének, hogy szerződtessék le, mert két év múlva ő lesz a világ legjobb játékosa. Jobb, mint a korszak bálványa, George Best.

Bár a Stoke szerződést ajánlott neki, Kofi inkább hazatért, és azt mondta később, a döntését sohasem bánta meg.

Magyar edzőt éltet Ghána

Ami még érdekes, hogy a 82 éves, évtizedek óta papként dolgozó egykori játékos a mai napig hálás magyar edzőjének, Ember Józsefnek. Szerinte tőle tanulta a legtöbbet, és ha Ghána eljutott volna a világbajnokságra, akkor azt a Budai 33 egykori csatárának és az Újpest korábbi edzőjének is köszönhették volna. (Ember egyébként 1959 és 1963 között volt kapitány, először a svéd Andreas Djolberggel együtt, majd rövid ideig egyedül is).

„Amikor kinevezték, tartott egy megbeszélést, ahol azt mondta az illetékeseknek, hogy senki se beszéljen velem taktikáról. Ő az edző, így ő az egyetlen, aki egyeztethet velem. Nem tudtam, hogy látott valamit bennem és abban, ahogyan felkészített” – mesélte Osei.

Szerinte később a klub legyőzhetetlen támadóerejének titka is a magyar szakemberben rejlett, aki ötcsatáros játékra építve bajnoki címig vezette az együttest.

Az ellopott vb-trófea nyomában

Afrikai csapat így nem szerepelt a világbajnokságon, de egy ideig úgy tűnt, nem lesz vb-trófea sem. A serleget ugyanis 1966. március 20-án, vasárnap délután ellopták a londoni Westminsterben lévő Methodist Central Hall bélyegkiállításáról.

A tolvaj kijátszotta a biztonsági rendszert és az őröket, figyelmen kívül hagyta a 3 millió font értékű ritka bélyegeket, de elvitte a 30 ezer font értékű tömör arany Jules Rimet-kupát – miközben az épület másik részében istentisztelet zajlott.

Másnap egy magát Jacksonnal nevező férfi jelentkezett az angol szövetség (FA) elnökénél, Joe Mearsnél, és 15 ezer font váltságdíjat követelt. A pénz átadásakor azonban a rendőrök lecsaptak rá és elfogták. Kiderült, Edward Betchley a valódi neve, és állította, ő csak a közvetítői szerepet töltötte be. A valódi tettes azonban sohasem került elő, így végül Betchleyt ítélték el két évre, zsarolásért.

2018-ban ugyan a Mirror újságírója, Tom Pettifor azt állította, hogy tíz hónapos nyomozómunka után sikerült megoldania a rejtélyt, és a tettes a 2005-ben, 79 éves korában, rákban meghalt Sidney Cugullere volt, ez igazából sohasem bizonyosodott be teljesen.

A trófea azonban csak egy hét múlva, március 27-én került elő, a Pickles nevű kutyáját sétáltató David Corbett találta meg egy parkoló autó első kereke mellett újságpapírba csomagolva a dél- londoni felső-norwoodi Beulah Hillben. Szegény Corbettet rövid időre meg is gyanúsították a lopásban való részvétellel, végül azonban kiderült az ártatlansága és megkapta a jutalomként felajánlott 5000 fontot, amelyből házat vásárolt magának.

Pickles óriási sztár lett, filmszerepet kapott, televíziós műsorokban szerepelt, elnyerte az Év kutyája címet, egy állateledel-gyártó cég pedig egy évig ellátta étellel. 1967-ben halt meg, amikor csúszó nyakörve egy faágba akadt és megfojtotta.

Az FA közben pánikszerűen már egy másolatot is megrendelt a trófeából, amelyet Pickles nyakörvével együtt a manchesteri futballmúzeumban őriznek.

A történethez még hozzátartozik, hogy a brazilok nagyon zokon vették a lopást, világbajnoki címvédőként mégiscsak az ő gondjaikra volt bízva. Szerintük ez olyan szentségtörés, amelyet Brazíliában – ahol még a tolvajok is imádják a futballt – sohasem követtek volna el. Miután 1970-ben Brazília ismét nyert, harmadik győztesként örökre megtarthatta a trófeát. De hiába voltak oda a futballimádatért, a kupát 1983-ban, Rio de Janeiróban ismét ellopták és azóta sem sikerült visszaszerezni.

Amit tudni kell a vébéről:

• • Anglia 1960. augusztus 22-én nyerte el a rendezési jogot, Nyugat-Németországgal és Spanyolországgal szemben. Ez az első torna, amelyet olyan országban rendeztek, amelyet közvetlenül érintett a második világháború.
  • Az 1966-os világbajnokság volt az első, amelyet angol nyelvterületen rendeztek. A mérkőzéseket nyolc stadionban játszották Anglia-szerte, a döntőnek pedig a 98 600 férőhelyes Wembley adott otthont.
  • A Reg Hoye gyermekkönyv-illusztrátor által tervezett Willie, az oroszlán volt az első vb-kabalafigura, és egyben az első olyan, amelyet jelentős sportversenyekhez kapcsoltak.
  • A két nagy hiányzó az 1962-es ezüstérmes Csehszlovákia, illetve az elődöntős Jugoszlávia volt, míg Portugália és Észak-Korea először mutatkozott be. Nem is akárhogyan: a koreaiak a csoportban 1-0-ra legyőzték és kiejtették az olaszokat, majd a negyeddöntőben 25 perc után 3-0-ra vezettek Portugália ellen. Ám a gólkirály Eusébio négy gólt is vágott, és Portugália 5-3-ra fordított, végül pedig bronzérmet szerzett.
  • A Baróti Lajos vezette magyar válogatott a portugálok elleni 3-1-es vereséggel nyitott, majd szenzációs mérkőzésen Bene Ferenc, Farkas János és Mészöly Kálmán góljaival 3-1-re verte a brazilokat, öt nappal később pedig Bulgária is kapitulált (3-1). Jöhetett a negyeddöntő, ám a sunderlandi mérkőzésen a szovjetek jobbnak bizonyultak 2-1-re.
  • A negyeddöntők során volt egy Anglia-Argentína mérkőzés, amelyet az európai csapat nyert 1-0-ra Geoff Hurst góljával. Ám a világsajtót bejárta egy fotó, amelyen az látszott, hogy a legendás szövetségi kapitány, Sir Alf Ramsey nem engedte, hogy az általa állatoknak tartott dél-amerikaiak egyik játékosa, Alberto Gonzalez mezt cseréljen a Fulham jobbhátvédjével, George Cohennel. Ramsey a People című újság címlapján is „Állatok!” minősítéssel illette az ellenfelet, mire a Campeon argentin lap „Az évszázad rablása” címen írt a mérkőzésről…
  • A döntőt Anglia 4-2-re nyerte az NSZK ellen úgy, hogy Wolfgang Weber a rendes játékidő utolsó percében mentette 2-2-re és így hosszabbításra a meccset. A harmadik angol gól minden idők legvitatottabb találata volt: Hurst lövése a lécről a gólvonalra vagy a gólvonal mögé pattant. Gottfried Dienst játékvezető sem tudott dönteni, így konzultált partjelzőjével, az azeri-szovjet Tofiq Bahramovval, aki szerint gól született. Később Bahramov állítólag azt mondta, Sztálingrádért mondott gólt – 1942 augusztusa és 1943 februárja között a második világháború egyik legvéresebb és egyik sorsdöntő ütközete zajlott a városban.