Nemzetközi foci

Vér, emberrablás, börtön – 50 éve rendezték az egyik legbotrányosabb mérkőzést

Amikor a futballhuliganizmusról beszélünk, törve-zúzva randalírozó, önmagukról megfeledkező, önmagukat szurkolóknak valló, de emberi mivoltukból kivetkőző drukkereket látunk magunk előtt. Azt nehezen tudjuk elképzelni – talán éppen azért, mert minimális példát láthattunk az elmúlt évtizedekben –, hogy az embervadászat meccs közben, a pályán is megtörténhet.

Az egyik legemlékezetesebb és legfélelmetesebb összecsapást futball fedőnév alatt éppen 50 éve rendezték. Az Interkontinentális-kupa (a legjobb európai és dél-amerikai klub oda-visszavágós mérkőzése) 1969-es kiírásában az argentin Estudiantes és az olasz AC Milan találkozott egymással. A milánóiak 3-0-ra megnyerték az első, hazai mérkőzést, így utaztak el az 1969. október 22-i, Buenos Aires-i visszavágóra, amely aztán olyannyira eldurvult, hogy a véres jelenetek után három játékos börtönbe került, egy labdarúgót pedig csak diplomáciai nyomásra sikerült kiszabadítani.

Visszavágás mindenáron

19 piros lap

1971. március 17-én csúcsosodott ki a pályán történt brutalitás, amikor az argentin Boca Juniors és a perui Sporting Cristal mérkőzése a futball és karate vegyes harcát hozta. A Libertadores-kupában lejátszott mérkőzésen koponya- és orrtörés is volt, az egyik perui labdarúgó édesanyja szívrohamban meghalt (pedig csak televízión át látta a történteket), a játékvezető pedig 19 piros lapot osztott ki.

A brutalitásnak megvoltak az előzményei. Például már az 1966-os világbajnokságon, ahová egy olyan argentin válogatott érkezett meg, amely az alattomos játéktól sem riadt meg.

A negyeddöntőben Anglia 1-0-ra verte a dél-amerikaiakat Geoff Hurst góljával, de a világsajtót bejárta egy fotó, amelyen a legendás szövetségi kapitány, Sir Alf Ramsey nem engedi, hogy az általa állatoknak tartott dél-amerikaiak egyik játékosa, Alberto Gonzalez mezt cseréljen a Fulham jobbhátvédjével, George Cohennel.

Ramsey a People című újság címlapján is „Állatok!” minősítéssel illette az ellenfelet, mire a Campeon argentin lap „Az évszázad rablása” címen írt a mérkőzésről – nem lehetett egyszerű összecsapás, főleg úgy, hogy a nyugatnémet Rudolf Kreitlein játékvezető teátrális mozdulatokkal próbált rendet tenni, és elfelejtette a keménykéz-politikát.

Az argentinokban megmaradt az Európa-ellenesség, mellesleg ha már nem találkoztak kellő szigorral, nem változtattak a taktikán sem. Ebbe először 1967-ben a Celtic futott bele, amely a hazai 1-0-s győzelem után idegenben 2-1-re kikapott a Racing Clubtól, így az akkori szabályok értelmében harmadik mérkőzésre került sor.

A hat kiállított játékos egyike Alfio Basile (Racing) volt (Fotó: AFP)

Pedig Jock Stein, a Celtic legendás menedzsere kijelentette, nem akar újabb meccset, pedig tudja, hogy muszáj. Nem véletlen, a visszavágót követően ugyanis az argentin szurkolók betörtek az öltözőbe, a szurkolóikat pedig megtámadták a stadionon kívül.

Az uruguayi Montevideóban aztán a Racing Club úgy nyert 1-0-ra, hogy a mérkőzésen hat piros lapot osztott ki a játékvezető, a rohamrendőröknek pedig olykor a pályán is közbe kellett avatkozniuk néhány ökölcsata miatt.

Soha többet, a világ összes pénzéért nem hoznék csapatokat Dél-Amerikába

– mondta Jock Stein a meccs után.

Ez nem futball, hanem háború

1968-ban az Estudiantes és a Manchester United csapott össze egymással, és hát az argentin-angol ellentét akkor még túlságosan is élt az emlékekben, félő volt, hogy elkerülhetetlen lesz a botrány. A Buenos Aires-i klub azonban eleinte mindent elkövetett, hogy elhessegesse a rossz gondolatokat. Az angol játékosokat melegen fogadták, lovaspóló-mérkőzést és hivatalos fogadást szerveztek a tiszteletükre, utóbbiról azonban a hazai csapat az utolsó pillanatba kihátrált.

Itt már érződött, hogy valami nem stimmel. Később megjelent egy interjú a Benfica brazil edzőjével, Otto Gloriával, aki Manchester United középpályását, Nobby Stilest bérgyilkosnak nevezte. Ez az írás azután bekerült a meccsre kiadott programfüzetbe is, amely az ellenséges hangulatban csak olaj volt a tűzre.

A pályán mészárlás folyt, amelyben a későbbi legendás edző, Carlos Bilardo járt az élen. Sir Matt Busby, a manchesteriek menedzsere azt mondta: aki Bilardo közelében labdatartással próbálkozott, az életével játszott. Stilest ütötték, rúgták, lefejelték az Estudiantes játékosai, a 79. percben mégis az angol kapott piros lapot, míg Bobby Charlton olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy össze kellett varrni a fejbőrét. A meccset a hazaiak megnyerték 1-0-ra.

Félelmetes élmény volt, minden bizonnyal a legrosszabb meccs, amelyen valaha is játszottam. Nem a futballról szólt, ez háború volt

– írta 2003-ban megjelent önéletrajzi könyvében Denis Law, a MU skót csatára.

A párharcot végül elbukta a Manchester United (otthon 1-1-re végzett ellenfelével), így az Estudiantes a következő évben címvédőként, magabiztosan várhatta az AC Milant is.

Az Estudiantes évekig uralta Dél-Amerikát

Az argentin klub a fénykorát élte, Osvaldo Zubeldía 1965-ös megérkezése alapjaiban forgatta fel a helyi futballéletet. A szakemberről azt tartják, elsők között volt, aki felismerte, hogy alaposan meg kell vizsgálni az ellenfél taktikáját és játékstílusát, és előszeretettel alkalmazta a taktikai szabálytalanságokat, amelyet ugyan előbb kemény kritikával illettek, majd mindenhol átvettek.

Vezetésével az Estudiantes 1967-ben bajnok lett, ezzel első csapatként tudta megtörni a nagy ötös (Boca Juniors, River Plate, Racing Club, Independiente, San Lorenzo) uralmát, ráadásul sorozatban háromszor is elhódította a Libertadores-kupát (1968, 1969, 1970).1969-ben az AC Milan volt az ellenfél az Interkontinentális-kupában (ahol közben megváltozott a szabály, és már csak két meccs döntött a győzelemről), az első mérkőzést Milánóban játszották, ahová az Estudiantes egy 40 napos turné után, Brazílián, Kolumbián, az Egyesült Államokon és Spanyolországon át érkezett meg, nem csoda, hogy sima 3-0-s vereséget szenvedett. „A hosszú, 40 napos turné miatt a csapat nem volt felkészülve, fizikailag pedig nem volt megfelelő állapotban” – emlékezett vissza a történtekre Juan Ramón Verón, a klub jelenlegi elnökének, a korábbi kiváló futballistának, Juan Sebastian Verónnak édesapja.

Igazi mészárlás folyt a pályán

A visszavágó így formalitásnak tűnt, a Guardian írása szerint 1969. október 22-én Zubeldía, az Estudiantes edzője a Buenos Aires-i Hotel Nogaro 704-es szobájában taktikai értekezletet tartott.

Azt hiszem, hogy húsz százalék esélyünk van a sikerre, de sokkal nehezebb lesz, ha elveszítjük a fejünket. Fontos, hogy megnyugodjunk, jól játsszunk, és nyerjünk, akkor is, ha esetleg összesítésben nem tudjuk ledolgozni a hátrányt

– nyilatkozta az argentin El Gráfico újságíróinak még a megbeszélés előtt.

Hogy valóban ezt mondta-e a játékosoknak is, nem tudni, mindenesetre a mérkőzésen csapata olyan erőszakosan játszott, hogy hárman végül a börtönben végezték.

Antifutball hátba rúgással

Nem mintha Zubeldía maga lett volna a szűzi ártatlanság, csapata mindig is hajlamos volt az erőszakra. Sőt, az edző el is ismerte, 1969-ben annyira kizsigerelt volt a csapata, hogy csak antifutballra volt képes. „Mondtam, hogy így nem nyerhetjük meg a kupát. De 1968 után a csapat elfáradt, nem volt meg a megfelelő állóképessége. Annyi túrán vettünk részt, olyan sok barátságos mérkőzést játszottunk, hogy a sérülések sem kerülhettek el bennünket, és mivel játékosaim nem voltak topon fizikálisan, piszkos trükkökhöz fordultak” – nyilatkozta.

Amit antifutballnak neveztek, nem stratégia volt, hanem szükségszerűség.

A visszavágó puskaporos hangulata már a bemelegítés alatt is érződött, a Milan meg is szakította azt, mert folyamatos inzultusok érték a játékosokat a nézőtérről.

Aztán a pályán is. Az első félidőben a milánói csatár Pierino Prati egy szabálytalanság miatt földre került, amíg körülállták, az Estudiantes kapusa, Alberto José Poletti is odakocogott, majd egyszerűen hátba rúgta az éppen feltápászkodó játékost.

A 30. percben aztán egy szép kontra végén Gianni Rivera vezetést szerzett a vendégeknek, 0-4-es összesített állásról a hazaiaknak már minimális esélyük sem maradt. A meccset azért megnyerték 2-1-re, Marcos Norberto Conigliaro és Ramón Aguirre Suárez két perc alatt fordított a szünet előtt.

A rugdosás mellé azonban jött az ökölharc, Ramón Aguirre Suárez előbb szópárbajba keveredett Néstor Combinnal, majd leköpte, és olyat bevert neki, hogy eltört az orra és az arccsontja. „Azt üvöltötte, hogy eltöri a lábam. Aztán az arcomba köpött. Fogalmam nincs, miért” – nyilatkozta később.

Nestor Combin, az agresszió legnagyobb áldozata a mérkőzés után. Fotó: STF/AFP

Nemzetközi botrány helyett börtön és eltiltás

De szegény tortúrája ezzel nem ért véget, a meccs után ugyanis a stadion parkolójában hat ismeretlen férfi és egy jelöletlen zöld autó várta, amelybe betuszkolták és elvitték magukkal.

Combin Argentínában született, de tizenévesen már Franciaországba került, 19 évesen pedig a Lyon profi labdarúgója volt, 1964 és 1968 között nyolc alkalommal a francia válogatottban is szerepelt. Ugyanakkor a helyi sajtó árulónak bélyegezte, és miután 1963-ból volt még egy vádemelés ellene a sorkatonai szolgálat elmulasztása miatt, a helyi rendfenntartókat nem érdekelte, hogy ő már szolgált a francia hadseregben. Hiába bizonygatta, hogy a két nemzet közötti kölcsönös megállapodás értelmében nem számított szülőföldjén hadkötelezettnek, gyakorlatilag elrabolták.

Csütörtök kora reggel az olasz újságírók az elveszett játékos keresésére indultak, meg is találták a városi rendőrségen, de 45 perc múlva már nem volt ott, autóba tuszkolták ismét, és ezúttal egy katonai börtönbe vitték. Az ügy nemzetközi botránnyal fenyegetett, végül Juan Carlos Onganía argentin elnök közbeavatkozására szabadon engedték, és a repülőtéren várakozó csapattársakhoz szállították.

Onganía később elmondta, a mérkőzés megsértette a legalapvetőbb sportetikát. Kérésére a rendőrség elfogatóparancsot adott ki Poletti, Suárez és Eduardo Luján Manera ellen, akiket végül 30 nap börtönre ítéltek, és hosszú eltiltást kaptak.

Következmény: visszalépések

Az említett három brutális párharcnak hosszabb távon is lett következménye: Johan Cruyff volt az egyik olyan topjátékos, aki megtagadta a játékot 1971-ben, így az Ajax helyett a Panathinaikosz, 1973-ban pedig a Juventus játszott az Interkontinentális Kupában. 1974-ben a Bayern München, 1977-ben a Liverpool, 1979-ben a Nottingham Forest sem vállalta a szereplést, 1975-ben és 1978-ban el is maradt a teljes párharc. Az érdeklődésre is jellemző, hogy amíg 1963-ban a Santos-Milan riói, második mérkőzését, illetve a megismételt harmadik találkozót összesen 250 ezren nézték meg a Maracanában, addig 1979-ben a Malmö FF és a paraguayi Olimpia Aunción összecsapására mindössze 4811-en voltak kíváncsiak a svéd városban.

1980-tól a Toyota lett a főszponzor, már csak egy mérkőzést rendeztek és azt is Japánban, onnantól kezdve egyetlen csapat sem lépett vissza. 2004-ig élt a Kontinentális Kupa, aminek a helyébe a klubvilágbajnokság lépett.

Kiemelt fotó: Twitter

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.