Nemzetközi foci bajnokok ligája

A 101. percben jött a dráma a BL-ben

PIERRE-PHILIPPE MARCOU / AFP
PIERRE-PHILIPPE MARCOU / AFP

Hektikus mérkőzéssel, de győzelemmel kezdett a Bajnokok Ligájában az Atlético Madrid. A spanyol csapat sokáig csak egy les miatt érvénytelenített gólig jutott a Porto ellen, majd a hosszabbítás kezdetén Hermoso találatával megszerezte a vezetést. Úgy tűnt, hogy ezzel meglehet a siker, de a rivális tizenegyeshez jutott, Oblak pedig nem tudott védeni a 96. percben.

Kapcsolódó
BL: nagyon megverték a Liverpoolt, Lewandowski-triplával és győzelemmel rajtolt a Barca
A Barcelona hazai pályán, a Bayern München Milánóban nyert, a Pool pedig Nápolyban szaladt bele egy meglepően komoly vereségbe. Bajnokok Ligája-összefoglaló.

Amikor pedig már azt hihette mindenki, hogy nincs több csavar a meccsben, akkor egy szöglet után Antoine Griezmann szerezte meg a mindent eldöntő találatot – a 101. percben.

Kapcsolódó
A Barcánál azt hiszik, hogy az Atlético direkt ki akar szúrni velük
Egyelőre keveset játszott Antoine Griezmann a szezonban, Barcelonában azt sejtik, ez nem véletlen.

A világbajnok francia támadó egyébként a 61. percben állt be csereként. Ebben a klubszezonban többnyire az utolsó fél órára száll be, sajtóhírek szerint azért, mert ha nincs a pályán a játékidő legalább 50 százalékában, akkor nem aktiválódik a kölcsönszerződésében szereplő 40 milliós záradék. Griezmann-t a Barcától vette kölcsön az Atleti.

Érdekesség, de a BL történetében ez a második mérkőzés, amikor három gól is a 90. perc után esett egy BL-meccsen (hosszabbítás nélkül). Az első? Egy Porto-Atlético Madrid összecsapás 2021 decemberéből.

Bajnokok Ligája, 1. forduló

A csoport:

SSC Napoli (olasz)-Liverpool (angol) 4-1 (3-0)
gól: Zielinski (5., 47., az elsőt 11-esből), Z. Anguissa (31.), Simeone (44.), illetve Luis Díaz (49.)

Ajax Amsterdam (holland)-Glasgow Rangers (skót) 4-0 (3-0)
g.: Álvarez (17.), Berghuis (32.), Kudus (33.), Bergwijn (80.)

 

B csoport:

Atlético Madrid (spanyol)-FC Porto (portugál) 2-1 (0-0)
g.: Hermoso (90+1.), Griezmann (90+11.), illetve Uribe (90+6., 11-esből)
kiállítva: Taremi (81., Porto)

Club Brugge (belga)-Bayer Leverkusen (német) 1-0 (1-0)
g.: Sylla (42.)

 

C csoport:

FC Barcelona (spanyol)-Viktoria Plzen (cseh) 5-1 (3-1)
g.: Kessié (13.), Lewandowski (34., 45+3., 67.), Ferran Torres (71.), illetve Sykora (44.)

Internazionale (olasz)-Bayern München (német) 0-2 (0-1)
g.: Sané (25.), D’Ambrosio (66., öngól)

 

D csoport:

Tottenham Hotspur (angol)-Olympique Marseille (francia) 2-0 (0-0)
g.: Richarlison (76., 81.)
kiállítva: Mbemba (48., Marseille)

Eintracht Frankfurt (német)-Sporting Lisboa (portugál) 0-3 (0-0)
g.: Edwards (65.), F. Trincao (67.), N. Santos (82.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik