Nemzetközi foci

Volt olyan Forma-1-es versenyző, aki a helyszínen nézte az angol-magyart

BEN STANSALL / AFP
BEN STANSALL / AFP
Azt mondta, minden pont számít. Egyet szerzett is Anglia.

Mindig öröm nézni ezt a csapatnyi angol játékost. Rengeteg tehetség van a pályán. Minden pont számít, higgyetek nekem!

– írta a Twitter-oldalára kitett kép mellé George Russell, aki jövőre már a Forma-1-es Mercedes versenyzője lesz, miután átigazol majd a Williamstől.

Russell ezt a képet a kedd esti angol-magyar világbajnoki selejtezőről posztolta, a Wembleyből. A meccs nagy meglepetésre 1-1-es döntetlennel ért véget, a magyar válogatott Sallai Roland tizenegyesből szerzett góljával még vezetett is.

Kapcsolódó
Shaw a Nego elleni szabálytalanságról: Azt hittem, meghalt
Az angolok szerint szánalmas volt a magyar válogatott játékosa.

Az angolok így még nem biztosították be a kijutásukat a katari világbajnokságra, míg a magyar csapaton már nem sokat segít a pontszerzés, ugyanis két fordulóval a vége előtt hat pont a hátrány a második lengyelek mögött, de míg a riválisnak +17-es a gólkülönbsége, addig Marco Rossi negyedik helyen álló válogatottjának csak +1-es.

Kapcsolódó
Magyar és lengyel szurkolók verekedtek rendőrökkel az angol-magyar világbajnoki selejtezőn
Újra volt mit jegyzetelnie a FIFA felügyelőjének a meccsünkön.

A mérkőzés kapcsán a sajtó nemcsak azzal van tele, hogy meglepetésre otthon botlott Anglia, hanem hogy a rendőrök magyar és lengyel drukkerekkel csaptak össze a magyar szektorban. Egy magyart őrizetbe vettek, a FIFA pedig vizsgálatot indított – ahogy az albán-lengyel mérkőzés kapcsán is, ahol palackokkal dobálták meg a vendégek játékosait.

Olvasói sztorik