Csütörtök este a Manchester City 2-1-re kikapott a Chelsea vendégeként az angol bajnokság 31. fordulójának rangadóján.
A végeredmény egyben azt is jelentette, hogy 30 év után újra bajnok lett a Liverpool, amellyel érdekes módon két rekordot is megdöntött. Egyrészt egy csapat sem lett június végén bajnok, hiszen eddigre már véget ér a szezon, ám idén a koronavírus-járvány miatt elhúzodott az idény.
Másrészt viszont még soha nem nyert egyetlen csapat sem hét fordulóbal a szezon vége előtt bajnoki címet. Korábban négy együttesnek sikerült úgy elnyerni a trófeát, hogy még öt találkozó maradt az idényből, ennél többször még soha.
A Liverpool idén elképesztően menetelt a Premier League-ben, a 31 mérkőzéséből 28-szor győzött, emellett 2 döntetlen és egy vereség Jürgen Kloppék mérlege. A következő fordulóban éppen a Manchester City vendége lesz az immár bajnok Liverpool.
Kiemelt kép: Alex Livesey – Danehouse/Getty Images