Nemzetközi foci bajnokok ligája

Könnyen lehet, hogy Agüero nélkül fejezi be a szezont a Manchester City

A Manchester City 5-0-ra verte a végig erőtlenül futballozó Burnley-t a Premier League 30. fordulójában.

Átgázolt ellenfelén a Manchester City
Mindent megtesz a címvédő, hogy nyomás alá helyezze a Liverpoolt.

A mérkőzést ugyan megnyerte az angol bajnoki címvédő, ám egyik alapemberét elveszítette, Sergio Agüerót ugyanis a félidőben le kellett cserélni. A katalán Sport riporterének beszámolója szerint az argentin támadó bal térdszalagja sérült meg, kedden MRI-vizsgálatokat végeznek rajta, majd megműtik csütörtökön, vagy pénteken.

A 32 éves csatár a jelenlegi szezonban összesen 32 tétmérkőzésen lépett pályára, ezalatt 23 gólt lőtt és kiosztott 4 gólpasszt. Egy esetleges szalagszakadás több hétre pályán kívül tartaná Agüerót. Ez nem is az angol bajnokságban lenne a legnagyobb érvágás, a húszpontos hátrány behozhatatlannak tűnik a Liverpool mögött, de a Bajnokok Ligájában bőven van még esély a továbbjutásra.

Forrás: sofascore.com

Az idei BL-szezont nyolcas tornával fejezik be, a Manchester Citynek előtte még a Real Madrid elleni párharcot kell befejeznie. Az angolok 2-1-re nyertek Madridban, így jók az esélyeik az augusztus 8-án esedékes visszavágón. Nagy kérdés, ha Agüeróra műtét vár, felépül-e addigra.

Kiemelt kép: Martin Rickett / POOL / AFP

Olvasói sztorik