Nemzetközi foci

Kuusela szerint jobb a finn csapat, mint amilyen a híre

A Honvéd korábbi vezetőedzője úgy érzi, a magyarok nehéz mérkőzésre számíthatnak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Martti Kuusela, a Bp. Honvéd legutóbbi bajnokcsapatának vezetőedzője úgy véli, a finn válogatott jobb, mint a híre, és a magyarok nehéz találkozóra számíthatnak a 18 órakor kezdődő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

„Jobb a finn csapat, mint azt eredményei mutatják. Éppen az hiányzik most az együttesből, amit Dárdai kinevezése a magyaroknak hozott. A játékosok nem lettek jobbak, de mentalitásuk megváltozott, magabiztosan és elszántan futballoznak. A finn válogatottnál pedig most épp az a probléma, hogy a játékosok elvesztették az önbizalmukat” – mondta a 69 éves finn szakember az MTI-nek.

Kuusela szerint az elmúlt időszak sikertelensége miatt – legutóbbi hat találkozójából ötöt elvesztett a finn válogatott – a szurkolók nem bíznak az Európa-bajnoki részvétel kiharcolásában, így alig 20 ezer drukkerre számít a helsinki Olimpiai Stadionban.

A korábbi finn szövetségi kapitány elmondta, pályafutása egyik legszebb időszaka volt, amelyet Kispesten töltött.

„Hat országban dolgoztam, de ez volt a legjobb csapatom. Fantasztikus játékosok alkották, akik később külföldön is megállták a helyüket. Sajnos a klubvezetés úgy döntött, eladja őket, pedig igazán sokra vihette volna a csapat, ha együtt marad Pisont István, Illés Béla, Halmai Gábor, Kovács Ervin, Csábi József. Néhányukkal mai napig tartom a kapcsolatot” – mondta.

Kuusela elárulta, jelenleg is követi a Honvéd sorsát, és nagyon nem tetszik neki, hogy az olasz stílust követi egykori klubja. Hozzátette: sajnálja, hogy egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott elmenni 2009-ben az egyesület fennállásának századik évfordulója alkalmából tartott ünnepségre, pedig meghívták rá.

Kuusela 1992 és 1994 között irányította a kispesti gárdát, amely 1993-ban megszerezte 13., máig utolsó bajnoki címét.

Olvasói sztorik