Nemzetközi foci

Bogdán a feljutásról ábrándozik

A magyar válogatott kapusa kijelentette: egyáltalán nem biztos, hogy távozik a Boltontól.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hétfőn a magyar válogatott kapusedzője, Andrusch József a Rangadó.hu érdeklődésére úgy fogalmazott Bogdán Ádámmal kapcsolatban, hogy „el kell mennie a Boltonból, ezt már tavaly nyáron megmondtam neki. Sosem fognak feljutni, és a másodosztályban küszködés nem az ő színvonala.”

Ehhez képest az origo.hu oldalon olvasható interjúból kiderül, hogy a másodosztályú Bolton Wanderers kapusa – aki a Liverpool ellen kupameccsen nyújtott bravúros teljesítménye ellenére a bajnokságban kedden ismét kispadon volt – még mindig a feljutásról ábrándozik.

– A nyáron lejár a szerződése, mi tarthatja Boltonban?
– Mondjuk a Premier League. Van rá esély, hogy egyébként is Boltonban maradok, de ha most nem is úgy áll a csapat, én hiszek benne, hogy oda tudunk érni az első hat közé. A rájátszás már hatalmas siker lenne, a feljutásról nem is beszélve.

– A Liverpool állítólagos érdeklődése mellett hallani több német csapatról is, ahol tudható, hogy kezdőként számítanának önre.
– Igen, bár a Poolt azóta már félre is tehetjük, hiszen hétfőn Brendan Rodgers bejelentette, hogy nem igazol kapust a hátralevő napokban. Én amúgy sem azért örültem neki, hogy jól ment ellenük, mert a Liverpool éppen kapust keres, hanem mert örültem, hogy újra lehetőséget kaptam, és egy országos tévécsatornán, egy fantasztikus stadionban mutathattam meg magamat. A Bundesliga-klubok érdeklődéséről tudok, de nem hiszem, hogy az átigazolási szezonból hátralevő napokban eladna a klub. Nyáron már ingyen igazolhatnék bárhova, de még egyszer mondom, egyáltalán nem biztos, hogy elmegyek Boltonból.

– Milyen érzés lenne nyolc év után elhagyni Angliát?
– Nehéz, biztos, hogy fájna. Szerelmes vagyok az angol futballba, még a másodosztályban is olyan lendület van a játékban, ami nagyon hiányozna, ha eligazolnék innen. Ez a végtelenül őszinte, hajtós foci a kedvencem, ami persze nem azt jelenti, hogy más bajnokságokban nem védenék szívesen. Azt tudom, mi nem hiányozna Angliából: az időjárás. Néhány napja is megvan már, hogy nem láttam a napot – mondta Bogdán Ádám.

Olvasói sztorik