Nemzetközi foci bajnokok ligája

Magyar csapat a BL-ben

Jövő ősztől minden valószínűség szerint az MTK is szerepelhet az ifjúsági Bajnokok Ligájában.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Remek sorozatnak, nagyszerű kezdeményezésnek tűnik az eddig nálunk csak ifjúsági Bajnokok Ligájaként emlegetett UEFA Youth League, amelynek első évadát a magyar fiatalok legfeljebb az Eurosport képernyőjén követhették, ahogy a mostanit is, de a következő szezontól ez megváltozhat. Azon egyszerű oknál fogva, hogy az UEFA úgy döntött: megduplázza a résztvevő csapatok számát, vagyis ezentúl nem csak a felnőtt BL-ben is szereplő 32 klub nevezheti be U19-es gárdáját a sorozatba, hanem az európai bajnokságok rangsorának első 32 helyezettje is delegálhatja a korosztályos legjobbját – írja az utanpotlassport.hu.

Jelen állás szerint az OTP Bank Liga a 31. helyen áll a kontinentális rangsorban, vagyis nagy valószínűséggel belefér ebbe a csoportba. Már csak azért is, mert amelyik ország érintett a főtáblán, azt a sorban következő ország bajnokával helyettesítik, vagyis még a negyvenedik hely környékéről is be lehet kerülni az elitsorozatba.

A lebonyolítás pedig úgy nézi ki, hogy az alanyi jogon résztvevő harminckét csapat továbbra is a már jól bevált, nyolc darab négyes csoportban küzd meg egymással. A többi bajnok két kiesés kört játszik. Az ezután talpon maradt nyolc gárda küzd meg a másik ág csoportmásodikjaival, a továbbjutók pedig csatlakoznak a csoportgyőztesekhez.

Továbbra is U19-es csapatokról van szó, ami esetünkben azért érdekes, mert itthon ennek a korosztálynak nem írtak ki bajnokságot, csak U16-ban, U17-ben, U18-ban és U21-ben küzdenek meg.

Mint az utanpotlassport.hu az MLSZ sajtóosztályától megtudta, értelemszerűen az U18-as korosztály magyar bajnoka vehet részt jövő ősztől a sorozatban, de természetesen azok a játékosok is nevezhetőek lesznek, akik feljebb játszanak, de koruk alapján még U19-esek. Ezen kívül az UEFA engedélyezi három U20-as labdarúgó nevezését is a bő, negyvenes keretbe.

Ha most érne véget a bajnokság, akkor az MTK korosztályos csapata képviselhetné hazánkat a sorozatban, de még a szombathelyi Illés Akadémia is reális eséllyel pályázik, hiszen mindössze két pont a hátránya az éllovas mögött. Mivel a szezon még a felénél sem tart, jelentős hátránya ellenére jobb tavaszi teljesítménnyel a DVSC, a Ferencváros, az Újpest vagy a Puskás Akadémia is befutó lehet.

A motiváció mindenesetre adott, hiszen óriási lehetőség, hogy ennyire fiatalon nemcsak a válogatottban, hanem a klubjukban is nemzetközi tétért vizsgázhatnak a játékosok.

Olvasói sztorik