Nemzetközi foci

Saját szurkolóiktól tart a román kapitány

Victor Piturca az egy évvel ezelőtti teljesítmény megismétlésében bízik.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Victor Piturca szövetségi kapitány reméli, hogy a román válogatott ugyanolyan jól játszik szombaton a magyarok elleni Európa-bajnoki selejtezőn, mint egy évvel ezelőtt Bukarestben, amikor tanítványai 3-0-ra nyertek az akkor még Egervári Sándor irányította csapat ellen.

Piturca hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, bízik abban, hogy a Románia és Magyarország közötti nagy rivalizálás ellenére a pályán a játékosok sportszerűek lesznek, és a lelátókon is ugyanilyen hangulat uralkodik majd. Ugyanakkor hozzátette, tart a román szurkolók viselkedésétől, ami miatt Románia eltiltást kaphat. Piturca szerint ez a románok hátrányára válhat, mert a későbbi meccseken is szükségük lesz a szurkolók buzdítására.

Újból hangsúlyozta: számára kényelmetlenséget okoz, hogy Magyarország éppen a románok elleni mérkőzés előtt váltott szövetségi kapitányt. Mint mondta, nem ismerheti Dárdai Pál edzői stílusát, ami megnehezíti a dolgát, ugyanakkor kijelentette: nagyon sokat az új magyar szövetségi kapitány sem változtathatott csapata játékán az északírektől elszenvedett hazai vereség óta.

Újságírói kérdésre válaszolva úgy vélte, hogy Románia jobb most, mint tavaly ősszel, Magyarország pedig visszaesett, legalábbis az eredmények alapján. Piturca szerint a mostani selejtezőcsoportban a görög együttes a legjobb. Elmondta, reméli, hogy a sérült Gabriel Tamas védőt és a magyarok elleni meccsen eltiltását töltő Ciprian Marica csatárt a többiek sikeresen helyettesítik.

A magyar oldalon fontosnak tartja Szalai Ádám visszatérését, akit jó játékosnak nevezett. Piturca arra számít, hogy nagy küzdés lesz a pályán, mert a magyar válogatott azért harcol, hogy maradjon még esélye kijutni a franciaországi Európa-bajnokságra. Románia az első meccsén 1-0-ra győzött Görögországban, míg a magyarok hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedtek az északírektől. A két válogatott legutóbb tavaly ősszel játszott egymás ellen Bukarestben, akkor a világbajnoki selejtezőcsoportban Magyarország sima 3-0-s vereséget szenvedett.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik