Nemzetközi foci

Anglia, a limbótáncos

Az elvárások folyamatosan csökkennek, de a válogatott még ezektől is folyamatosan elmarad.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Valami bűzlik Angliában – írja a brit EuroSport honlapja, hiszen a válogatottal 1958-ban fordult elő legutóbb, hogy már a csoportkört sem éli túl a világbajnokságon. Jelenleg a matematikai esély még megvan, de ezt Roy Hodgson szövetségi kapitány is hihetetlenül csekélynek nevezte.

Minél többet nézzük, annál rosszabb a helyzet – írja a cikk, ennek ellenére hat pontból álló listát állítottak össze, amely azt hivatott elmagyarázni, mi okozta az összeomlást.

Az első pontban leírják, milyen feltételek kellenek hozzá, hogy a két forduló után nullapontos Anglia mégis továbbjusson: Olaszország győzze le Costa Ricát és Uruguayt, az angolok pedig legalább kétgólos különbséggel verjék a közép-amerikaiakat. Ha a felsorolt három eredményből csak az egyik nem valósul meg, Anglia kénytelen lesz sikertelenül távozni a tornáról.

A támadófutball csak egy módja a jó eredmények elérésének, de nem az egyetlen elfogadható alternatíva – írják a második pontban. Kétségtelen, hogy a csapat jobban focizik, mint négy évvel ezelőtt, de ha ez kizárólag vereségekhez vezet, akkor nem kellene inkább nulla-nullára játszani? Hiszen azért legalább adnak egy pontot… Persze, a szerző azért megjegyzi, hogy ezt ő sem gondolta teljesen komolyan.

A védekezés menthetetlenül reménytelen – ez a lényege a harmadik pontnak, és egy felsorolással indokolják is a kijelentést. 2002-ben Sven-Göran Eriksson szövetségi kapitány ezeket a középhátvédeket vitte a világbajnokságra: Sol Campbell, Rio Ferdinand, Gareth Southgate, Martin Keown. 2006-ban: Campbell, Ferdinand, John Terry és Jamie Carragher. Mind a hat játékos jobb, mint Gary Cahill volt csütörtökön. Leighton Baines sem veheti fel a versenyt Ashley Cole vagy Glen Johnson tudásával. Egyikük sem egy Gary Neville, de még csak nem is Danny Mills…

Lesz ez még így se – így fordíthatnánk le a négyes pontot, amely arról szól, hogy Angliában több fiatal, tehetséges játékos van, de egyikük sem védő, pedig hátul nagy szükség lenne rájuk. Phil Jonesnak vannak jó tulajdonságai, de ő is tudja, hol a helye – nem a válogatottban. Chris Smalling támadójátéka messze felülmúlja a védekezőkészségét, John Stones mögött pedig mindössze egy jó félszezon van az Evertonban. Rooney volt a legjobb játékos Uruguay ellen, az állítólag rettenthetetlen Daniel Sturridge és Raheem Sterling viszont fonnyadtnak tűnt…

Az elvárások folyamatosan csökkennek, a csapat viszont még ezektől is folyamatosan elmarad – ezt szánták az ötödik pontnak. Minden egyes nagy torna előtt egyre szerényebb reményekkel tekintenek az angolok szereplése elé, de a válogatott – képzett limbótáncos módjára – még ezeket is rendre alulteljesíti.

Elfelejtjük, hogy pontosan mi volt a 2006-os világbajnokság előtt a szlogen, de talán valami olyasmi, hogy ne gyere haza, kivéve, ha nyersz! 2010-re is maradtak az optimista vágyakozások: Talán. Csak talán… A jelmondat ezúttal már nem tartalmazott utalást az eredményre, csak annyi volt, hogy hozz ránk büszkeséget.

Vajon mi lesz 2018-ban? Próbáljátok nem megégetni magatokat a tűzben?

A hatodik, egyben utolsó pont az edző személyére vonatkozik. A szövetség elhatározta, hogy egy angol menedzser lesz Roy Hodgson utódja, és a Daily Telegraph értesülése szerint Gareth Southgate lesz az. Ez egy kicsit lehangoló – írja a szerző, és akkor még visszafogottan fogalmazott…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.