NB II

Kapust is igazol a Mezőkövesd

A Haladás és a Vác korábbi játékosa, a 21 éves Dombó Dávid is az NB II-ben folytatja.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hétfő délután a Rangadó.hu számolt be elsőként róla, hogy az NB II egyik élcsapata, a Mezőkövesd szerződtette a 26 éves román-magyar kettős állampolgárságú középcsatárt, Lukács Raymondot.

A kovesdisport.hu beszámolója szerint mellette még egy biztos érkezője van a klubnak. A kövesdiek hétfő délelőtt kezdték a felkészülést a tavaszi szezonra. Az első tréning futásból és egyéni konditermi gyakorlatokból állt. Az öltözőben néhány hely üresen maradt, George Menougong és Szántai Levente ugyanis távozott, ott volt viszont Dombó Dávid, aki Ausztriából tért haza. A fiatal kapus végigjárta az utánpótlás-válogatottakat, illetve a Haladás és a Vác FC játékosa is volt.

A kerethez tartozó többi új játékos kedden, illetve szerdán érkezik, és lesznek próbázók is. Tóth László elmondta, a csapat tagjai a következő napokban Budapesten vesznek részt fizikai és pszichológiai felmérésen, az országban elsőként. A felkészülés része lesz egy kéthetes, mezőkövesdi bentlakásos edzőtábor is.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik